A cseh kormányfővel találkozott Bajnai Budapesten

Főleg energiabiztonsági és energetikai együttműködési kérdésekről tárgyalt Bajnai Gordon miniszterelnök és Jan Fischer cseh kormányfő hétfőn Budapesten; a két miniszterelnök megbeszélésén szóba került Sólyom László szlovákiai kitiltása is - közölte a kormányszóvivői iroda az MTI-vel hétfőn este.

A közlemény szerint a megbeszélésen a két kormányfő energiabiztonsággal és energetikai együttműködéssel kapcsolatos kérdéseket tekintett át. Mindkét ország az eddigieknél erőteljesebb közösségi támogatást szorgalmaz a kelet-közép-európai régió ellátásbiztonságát növelő infrastrukturális és egyéb projektek számára.

Bajnai Gordon a megbeszélésen tájékoztatta a cseh kormányfőt a múlt heti szlovákiai eseményekről, Sólyom László kitiltásáról, elfogadhatatlannak nevezve a szlovák fél magatartását. Bajnai Gordon a megbeszélés során kitért a szlovák nyelvtörvényre is, hangsúlyozva, a nyelvtörvény alapértéket sért, mégpedig a kisebbségek alapvető jogát a szabad nyelvhasználathoz.

A magyar miniszterelnök a találkozó során felvetette a roma szegregáció és a romák ellen elkövetett erőszak problémáját, mint regionális ügyet - olvasható a kormányszóvivői iroda közleményében. Bajnai Gordon elmondta, Magyarország a romák integrációjának elősegítése érdekében, a Visegrádi Négyek együttműködésével közös közép-európai roma stratégia kidolgozását kezdeményezi. Jan Fischer gratulált a romák elleni támadások feltételezett elkövetőinek elfogásához. A két miniszterelnök egyetértett abban, hogy országaiknak határozottan kell fellépni a szélsőségesekkel szemben.

Az uniós kérdések között a gazdasági válság kezelése, az intézményi kérdések, valamint a regionális és strukturális alapok felhasználása ügyében folytatott eszmecserét a két miniszterelnök. A felek megerősítették a kölcsönös elkötelezettséget az Európai Unió társfinanszírozásával létrejövő szuper-lézer (ELI) közös magyar-cseh projekt iránt.

A két kormányfő egyeztetése rendszeres: korábban júniusban, a krakkói V4-es csúcstalálkozón, illetve június 27-én a Budapesten rendezett határnyitási rendezvényen is találkoztak - ismerteti a kormányszóvivői iroda közleménye.

 

Bajnai Gordon a Parlamentben fogadta Jan Fischer cseh miniszterelnököt Budapest, 2009. augusztus 24-én
Budapest, 2009. augusztus 24. Bajnai Gordon miniszterelnök (j) a Parlamentben fogadja Jan Fischert, a Cseh Köztársaság miniszterelnökét. MTI Fotó: Kovács Attila
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.