A család elégedett Mandela háromszázmilliójával

A néhai dél-afrikai elnök végrendeletét hétfőn hozták nyilvánosságra.

46 millió randot (átszámítva körülbelül 920 millió forintot) hagyott a családjára, közeli munkatársaira és oktatási intézményekre Nelson Mandela – derült ki a néhai dél-afrikai államfő végrendeletéből. A negyvenoldalas dokumentumot hétfőn hozták nyilvánosságra Pretoriában. Tanúsága szerint Mandela családi alapítványa összesen másfél millió randot, a néhai államfő közeli munkatársai fejenként ötvenezret kapnak. Azoknak az iskoláknak, amelyekbe járt, Mandela száz-százezer randot adományozott, és ugyanennyit kapott négy másik oktatási intézmény is ösztöndíjak alapítására.

Dikgang Moseneke végrendeleti végrehajtó közlése szerint a Mandela család könnyek között, de felszabadultan hallgatta, mi áll a végrendeletben, amelyet senki nem támadott meg. Kap pénzt – és jogdíjakat – a néhai dél-afrikai elnök pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) is, de az titok, hogy mennyit. Erről egyelőre csak annyit tudni, hogy az összeget a pártnak a társadalmi béke hirdetésére kell fordítania.

Mandela tavaly december 5-én hunyt el Johannesburgban. Temetési szertartásán a világ több vezető politikusa társaságában Barack Obama amerikai elnök is részt vett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.