A CIA emberkísérleteken 'tökéletesítette' a kínzást?

A Bush-kormány idején a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) emberei kísérleteztek a foglyokon a kínzási technikák tökéletesítése céljából - állította az Orvosok az Emberi Jogokért (PHR) nevű jogvédő csoport hétfőn.

A PHR - mint állítja - az eddigi legátfogóbb vizsgálatot végezte el arról, hogyan vonták be az orvosokat a CIA kihallgatási programjába. A csoport szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a CIA jogtalan és etikátlan emberkísérleteket és kutatásokat folytatott, egyebek mellett az úgynevezett kiterjesztett vallatási technikák jövőbeni módszereit illetően.

A PHR szerint a CIA alkalmazásában álló orvosok az embereken folytatott törvényellenes kísérletek bűncselekményét valósították meg a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások után.

"A CIA vélhetően megszegte a második világháború után életbe lépett összes olyan elfogadott jogi és etikai normát, amelyek a bebörtönzöttek védelmét célozzák a kísérletekkel szemben" - mondta Frank Donaghue, a PHR vezetője. Hozzátette, hogy nemcsak az emberi jogok súlyos megsértéséről, hanem az amerikai alapértékek durva meggyalázásáról van szó.

A jogvédő csoport jelentése szerint a vallatók például azzal kísérleteztek, hogy milyen hatással jár a foglyokra a vízbe fulladás érzetét keltő technika kiterjedt alkalmazása. A módszert az eredmények fényében tökéletesítették: a CIA-tisztek orvosi tanácsra sót adagoltak a vízbe, így megelőzhették a foglyok kómába esését vagy a nagy mennyiségű víz lenyelése által okozott halálukat.

Ugyancsak orvosok segítségével kísérleteztek az alvásmegvonásos technika fejlesztésével több mint egy tucat foglyon, akiket 48, 96, illetve 180 óráig nem hagytak elaludni. A kísérletek eredményeit feljegyezték és elemezték.

Az orvosok abból a szempontból is analizálták a külön-külön vagy egyszerre alkalmazott kiterjesztett vallatási technikákat, hogy azok mennyire növelik meg az erős fájdalomra való érzékenységet.

A PHR felszólította Barack Obama elnököt: utasítsa az igazságügy-minisztert az ügy kivizsgálására, és a felelősök megbüntetésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.