A CIA 23 ügynökét ítélték el Olaszországban

Egy milánói bíróság szerdán öttől nyolc évig terjedő börtönre ítélte az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség 23 egykori ügynökét, mert olasz területen még 2003-ban elraboltak egy muzulmán papot.

Ez volt az első bírósági ítélet a korábbi amerikai kormányzat által folytatott gyakorlatról, arról, hogy egyes, terrorizmussal gyanúsított személyeket olyan országokba vittek, ahol az emberi jogokkal mit sem törődve kínzásoknak is alávethették őket.

Abu Omar imámot, egy egyiptomi muszlim radikálist Milánóban rabolták el. Visszavitték hazájába, ahol saját elmondása szerint négy évet töltött börtönben, megkínozták, majd vádemelés nélkül szabadon bocsátották.

Az ítélet a volt CIA-ügynökök távollétében született, az amerikai hatóságok ugyanis nem voltak hajlandóak kiadni őket.

Oscar Magi bíró ejtette a vádat három amerikai állampolgár, közte a CIA római irodájának egykori vezetője ellen, diplomáciai mentességük miatt. Hasonlóképpen felmentették az olasz katonai hírszerzés volt vezetőjét, Nicolo Pollarit és hajdani helyettesét. Ügyükben a védelem azt állította, hogy semmi közük az emberrabláshoz, de ezt nem tudják bizonyítékokkal alátámasztani, mert ahhoz államtitkot kellene nyilvánosságra hoznia, ezt pedig a törvény tiltja.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.