A CDU elfogadta a koalíciós szerződést

Németországban a konzervatív CDU választmánya elfogadta hétfőn a testvérpárt CSU-val és a szociáldemokrata párttal (SPD) kötött koalíciós szerződést.

Az Angela Merkel vezette párt fő döntéshozó testületének berlini ülésén a 167 résztvevő ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett hagyta jóvá a nagykoalícióról szóló szerződést.

A bajor CSU már november végén elfogadta a szerződést, a szociáldemokratáknál pedig pártszavazást tartanak róla, s ennek eredményét várhatóan szombaton hirdetik ki. Amennyiben az SPD tagsága hozzájárul ahhoz, hogy a párt koalícióra lépjen a konzervatívokkal, az új kormány december 17-én alakulhat meg.

A CDU választmányi ülésén a párt több irányzata bírálta a szerződést. A vállalkozók érdekeit felkaroló gazdasági szárny képviselői hangsúlyozták, hogy az óránként 8,5 eurós minimálbér növelheti a munkanélküliséget, főleg az ország kevésbé fejlett keleti részén, a volt NDK területén. Kifogásolták a nyugdíjrendszerben bevezetni tervezett kedvezményeket is, kiemelve, hogy a konjunkturális tényezőknek tulajdonítható többletbevételt a tartós kiadást jelentő szerkezeti változtatások finanszírozására költik, ami a gazdasági helyzet romlása esetén lyukat üthet a költségvetésben.

A párt ifjúsági tagozatának (Junge Union) vezetői szorgalmazták, hogy a párt mindent tegyen meg a "polgári többség" kialakításáért, vagyis azért, hogy a CDU-nak legközelebb ne a szociáldemokratákkal kelljen kormányt alakítania. Ezért tovább kell ápolni a kapcsolatokat a volt koalíciós partnerrel, a liberális FDP-vel, amely a szeptemberi választáson kiesett a törvényhozásból, és el kell mélyíteni a kapcsolatokat a Zöldekkel.

A Junge Union vezetői is bírálták a nyugdíjrendszer átalakítását, szerintük ez tovább növeli a nyugdíjjárulék-fizetők következő nemzedékeinek terheit - emelték ki.

Angela Merkel pártelnök, ügyvezető kancellár védelmébe vette a koalíciós szerződést. A választás után új koalíciós partnert kellett keresni, de "nem rohantunk fejvesztve" - emelte ki a politikus. Alaposan átbeszélték a kormányalakítás lehetőségeit a Zöldekkel és az SPD-vel, és a "nem egyszerű" koalíciós tárgyalások során végül a körülményekhez képest optimális eredményt értek el - vélekedett Merkel, hozzátéve, azt kívánja az FDP-nek, hogy járjon sikerrel a legközelebbi Bundestag-választáson.

A CDU fiatal - harmincas - nemzedékének csaknem 60 tagja a választmányi ülés elé időzítve kiadott egy kiáltványt, amelyben hangsúlyozták, hogy az együttműködést az SPD-vel a ciklus végén be kell fejezni, és még inkább nyitni kell a Zöldek és a fiatal választók felé. A "korszellem konzervatív" - emelték ki, rámutatva, hogy a választáson a szavazatok több mint 50 százalékát a magukat nem baloldali erőként meghatározó pártok nyerték el, és a CDU/CSU pártszövetség minden korábbinál jobban szerepelt a 35 éven aluliak körében.

A kiáltvány szerint a konzervatívoknak jó esélyük van arra, hogy 2017-től baloldali támogatás nélkül kormányozhassanak tovább, de ehhez a CDU-ban számos lépést meg kell tenni. Egyebek között fiatalítani kell a párt és a parlamenti frakció vezetésében, hogy az új nemzedék minél több tapasztalatot szerezhessen a következő választásig.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.