A CDU/CSU nem alakít közös kormányt a Zöldekkel

Eredménytelenül zárult a konzervatív CDU/CSU és a Zöldek egyeztetése a közös kormányzásról. A jobboldali pártszövetség és a baloldali ökopárt között azonban ’hidak épültek’.

Két forduló után eredménytelenül zárult Németországban a konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a Zöldek egyeztetése a közös kormányzás lehetőségeiről, a parlamenti választásokon győztes konzervatív pártok így csak a szociáldemokrata párttal (SPD) tárgyalnak tovább a kormányalakításról.

A konzervatívok és a Zöldek berlini megbeszéléseinek több mint hat órán át tartó második fordulója után, szerdára virradó éjjel a CDU és a bajor CSU főtitkára, valamint a baloldali ökopárt társelnökei egyaránt azt mondták, hogy a puhatolózó tárgyalásokat nem követi hivatalos koalíciós tárgyalás, mert nincs kellően erős alap, amelyre fel lehetne építeni egy teljes törvényhozási cikluson keresztül kitartó koalíciót.

Hangsúlyozták viszont, hogy nyílt és konstruktív megbeszéléseket folytattak, ami kedvez a német parlamentáris demokrácia fejlődésének. Az "egész köztársaságnak jó", és haladás a demokratikus kultúrában, hogy komolyan felmerült a konzervatívok és a Zöldek közös kormányzása - emelte ki Cem Özdemir, a Zöldek társelnöke. A jobboldali pártszövetség és a baloldali ökopárt között "hidak épültek", amelyek ugyan nem elég szilárdak ahhoz, hogy négy évet kibírjanak, de nem is dőlnek össze attól, hogy a Zöldek ellenzékben maradnak - tette hozzá.

A kormányalakítási folyamat következő lépése az, hogy a konzervatívok meghívják az SPD képviselőit egy újabb, harmadik programegyeztető megbeszélésre, amelyet várhatóan csütörtökön tartanak majd - mondta Hermann Gröhe, a CDU főtitkára.

Hozzátette: a konzervatívok és a Zöldek között a legtöbb területen nem mutatkozott áthidalhatatlan távolság, de a Zöldek adóemelési terveivel nem tudnak egyetérteni. Alexander Dobrint, a CSU főtitkára hangsúlyozta: a Zöldek nagy utat tettek meg a konzervatívok felé, ami a várakozásokat felülmúló eredmény és kellemes meglepetés, de a konzervatívokhoz még így is a szociáldemokraták állnak közelebb.

Claudia Roth, a Zöldek társelnöke üdvözölte, hogy a konzervatívok az eddiginél nyitottabban viszonyulnak egyebek mellett a kettős állampolgárság intézményéhez és a bevándorlás- és menekültpolitika reformjához, de egy sor kulcsfontosságú területen, például a munkaerőpiaci szabályozás átalakításában, a fegyverexport korlátozásában és Törökország uniós tagságának kérdésében nem látszik lehetőség közös álláspont kialakítására. Ezért a Zöldek tárgyalódelegációja nem javasolja a párt pénteken kezdődő kongresszusán, hogy koalíciós tárgyalást kezdjenek a konzervatívokkal.

A konzervatívok nagy fölénnyel nyerték meg a szeptemberi választást, de nem szereztek abszolút többséget, koalíciós társuk, a liberális FDP pedig kiesett a Bundestagból, ezért új partnert kell találniuk a kormányzás folytatásához. A konzervatívok és a szociáldemokraták szövetségi szinten már kétszer kormányoztak együtt a II. világháború óta, legutóbb a 2005-2009-es ciklusban, és jelenleg a 16-ból 5 tartományt közösen kormányoznak. A konzervatívoknak és a Zöldeknek tartományi szinten sem sikerült még egy teljes ciklust kibíró koalíciót létrehozniuk. Eddig egyszer próbálkoztak, Hamburgban, ahol a CDU 2008-ban lépett kormányra a baloldali ökopárttal. A Zöldek két év után kiléptek a koalícióból, ezért előre hozott választást kellett tartani, amelyen az SPD abszolút többséget szerzett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.