A burmai elnöknek szüksége van a menekültekre

Az országnak ugyanis kell a képzett munkaerő a reformok végrehajtásához. A korrupció és a politikai elnyomás miatt több millióan menekültek el az országból, a reformokkal a kormány nekik is üzen.

A burmai elnök felszólította a külföldön élő, számkivetett burmaiakat, hogy térjenek haza. A korrupció és a politikai elnyomás elől több millióan menekültek el. Az országnak azonban most képzett munkaerőre van szüksége, hogy végrehajtsa a reformokat.

Thein Szein elnök megígérte a kivándorlóknak, hogy segít nekik vállalkozásokat indítani, ezért sürgeti azt is, hogy a kormány próbáljon meg minél több külföldi befektetőt vonzani az országba. – Egyre több mindent ajánlunk azoknak a mianmariaknak, akiknek különböző okok miatt el kellett hagyniuk az országot. Azt szeretnénk, hogy hazatérjenek – mondta az elnök, és hozzátette, a külföldön élők között sok mérnök, szakértő és üzletember van. Thein Szein szerint az államnak mindeféleképpen támogatást kell nyújtania a hazatérőknek, ha bármi problémájuk lenne vállalkozásuk elindításával.

Thein Szein már hivatalba lépése óta szorgalmazza, hogy a kivándorolt burmaiak térjenek vissza. Ezért több gazdasági és politikai reformot is bevezetett, és meglepő módon gesztusokat tett az ellenzéknek. Aung San Suu Kyi ellenzéki vezér például a sikeres áprilisi választás után elfoglalhatta helyét a parlamentben, sok politikai foglyot pedig elengedtek.

Az erőfeszítéseket a nemzetközi közösség is értékelte, az Európai Unió – a fegyverembargó kivételével – egy évre felfüggesztette a legtöbb Burmát sújtó szankciót. A kivándorlók hazacsábítása azonban nem lesz egyszerű. A hatvanmillió lakosú állam jelentős része elmenekült az országból, közülük sokan sikeres karriert futottak be a tengerentúlon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.