A britek többsége kilépne az EU-ból

Ha holnap lenne referendum, a válaszadók 51 százaléka a távozásra adná szavazatát.

A britek többsége azt pártolná, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból egy vasárnap ismertetett országos felmérés szerint.

A Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lap megbízásából elvégzett közvélemény-kutatás során azt a kérdést tették fel, hogy miképp voksolnának a megkérdezettek, ha holnap népszavazás lenne Nagy-Britannia EU-tagságáról. A válaszadók 51 százaléka mondta azt, hogy a távozásra adná szavazatát, 34 százalék az tette le a voksát az EU-tagság mellett.

A lap kommentárja szerint a kilépést pártolók aránya - amely a korábbi évek során átlagosan 41 százalék volt - különösen az utóbbi egy évben emelkedett erőteljesen, elsősorban az euróövezeti válság hatására.

A lap írt arról is, hogy a brit EU-tagság feladásának programját hirdető UK Independence Party (az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja, UKIP) választói támogatottsága 12 százalékos, vagyis megelőzi a Konzervatív Párttal jelenleg koalícióban kormányzó, erőteljesen EU-párti Liberális Demokratákat, akikre most 8 százaléknyian voksolnának. Ugyanakkor a nagyobbik koalíciós partner is meglehetősen gyengén áll e felmérés szerint: a konzervatívok támogatottsága jelenleg 30 százalékos, az ellenzéki Munkáspártra - a brit baloldal legnagyobb parlamenti erejére - 43 százaléknyian szavaznának.

A brit Konzervatív Párt határozottan elveti Nagy-Britannia kilépését az EU-ból, a párt parlamenti és választói hátországában azonban az utóbbi időben egyre markánsabban EU-ellenes hangulat érzékelhető. A ConservativeHome nevű független, de a Konzervatív Párthoz közel álló internetes politikai fórum a Channel 4 brit kereskedelmi televízió megbízásából nemrégiben közvélemény-kutatást végzett a Konzervatív Párt tagjai körében, és a felmérésbe bevont párttagok 70 százaléka azt mondta, hogy népszavazás esetén a brit EU-tagság feladására voksolna. Mindössze 23 százalék nyilatkozott úgy, hogy pártolná Nagy-Britannia bennmaradását az EU-ban. A ConservativeHome kimutatása szerint a konzervatív párttagok több mint harmada számít is arra, hogy Nagy-Britannia kilép az unióból. Arra a kérdésre, hogy az ország tíz év múlva is az EU tagja lesz-e, a válaszolók 36 százaléka vélekedett úgy, hogy nem. Valamivel többen, 38 százaléknyian azt jósolták, hogy Nagy-Britannia tíz év múlva is EU-tag lesz, ám az unió addigra komoly mértékben átalakul.

Nagy-Britannia 1973-ban lépett be az akkori európai gazdasági közösségbe, és 1975-ben már rendeztek egy utólagos népszavazást a brit tagság fenntartásáról; a választók akkor még nagy többséggel a bennmaradásra voksoltak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.