A britek és az USA is futni hagyná Aszadot

A kormányerők tovább bombázzák Homsz városát, a Vöröskereszt szerint lehetetlen, hogy kimenekítsék az embereket. Nagy-Britannia és az USA állítólag felajánlották Aszadnak, ha csatlakozik a politikai hatalomváltásról szóló egyeztetéshez, nem állítják büntetőbíróság elé, és szabadon távozhat Szíriából.

A kormányerők és a lázadók szerdán megegyeztek, kétórás tűzszünetet tartanak, hogy a Vöröskereszt evakuálni tudja a Homszban rekedt civileket. Azt előre nem lehetett tudni, hogy órákba vagy napokba telik-e, míg a segélyszervezet munkatársai beléphetnek a már szinte porig bombázott városba. Annyi biztos, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt és a Szíriai Vörös Félhold tegnap nem jutottak be a városba, így nem tudták megkezdeni a civilek evakuálását, és a segélyszállítmányokat sem tudták bevinni Homszba. Ráadásul egyelőre azt sem tudni, hány vöröskeresztes kocsit engednek majd be, és a sérülteket hova szállítják majd. Ugyan a kormányerők már régóta bombázzák a várost, a mostani összecsapások már tizedik napja folyamatosan tartanak. Az eddigi harcokban több száz civil halt meg, de sokan még mindig a városban bujkálnak.

A szír kormány továbbra is ragaszkodik eddigi érveihez. Eszerint a civilek haláláért nem ők, hanem a külföldiek támogatta fegyveres terroristák a felelősek, ezért folytatják a támadásokat. Az összecsapások már állandósultak az egész országban, az életkörülmények egyre rosszabbak, több területen nincs se víz, se áram.

Mindeközben a nemzetközi közösség továbbra is diplomáciai eszközökkel szeretné megoldani a konfliktust. A brit média szerint Nagy-Britannia és az Egyesült Államok felajánlotta, megkegyelmeznek Bassár el-Aszad szír elnöknek, ha csatlakozik egy, a politikai hatalomátvételről szóló megbeszéléshez Genfben. A The Guardian szerint erről a G20 csúcson döntöttek, és Oroszország támogatását is megkapták. Ez azt jelentené, hogy Aszadot nem állíthatnák a Nemzetközi Büntetőbíróság elé, és szabadon távozhatna Szíriából. Többször történt már arra utalás, hogy az ENSZ Szíriában is egy jemeni típusú átmenetet tervez. Ali Száleh, Jemen egykori elnöke átadta a hatalmat alelnökének, majd szabadon kisétálhatott az országból.

A tervezett megbeszélésen részt kellene vennie a szír kormány és az ellenzék képviselőinek, az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagjának és a térség vezető hatalmainak, mint például Törökországnak és Szaúd-Arábiának. Oroszország szeretné, ha Irán is ott lenne, ezt azonban Nagy-Britannia ellenzi. Az egyeztetésre Kofi Annan elnökletével a hónap végén kerülne sor, és az lenne a célja, hogy létrehozzanak egy új kormányt, amely elvezeti az országot a 18 hónapon belül esedékes választásokig.

Menekülő nők és gyerekek Hulában. A közelben lévő Homszból nem sikerült evakuálni a civileket
Women and children arrive at a temporary shelter at Houla near Homs June 19, 2012. Russia and China have not agreed to any plan for the removal of Syria's President Bashar al-Assad from power but do recognize the danger of an all-out civil war in Syria, U.S. President Barack Obama said on Tuesday as Assad's forces bombarded the city of Homs and clashed with rebels. Picture taken June 19, 2012. REUTERS/Shaam News Network/Handout (SYRIA - Tags: POLITICS CIVIL UNREST) FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS. THIS IMAGE HAS BEEN SUPPLIED BY A THIRD PARTY. IT IS DISTRIBUTED, EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.