A britek a líbiaiak mellett állnak

David Cameron Tripoliba látogatott, a brit kormányfő útját biztonsági okok miatt nem jelentették be előre.

David Cameron útja során Ali Zeidan líbiai miniszterelnökkel és Mohamed Magarief elnökkel is találkozik. A brit kormányfőt a tripoli Mártírok Terén köszöntötte a tömeg, és ellátogatott egy, a brit kormány által támogatott rendőrakadémiára is. Cameron Algériából ment Líbiába, útját – amelyre nemzetbiztonsági tanácsadója és a MI6 vezetője is elkísérte - biztonsági okok miatt nem jelentették be előre.

A brit kormányfő a végzős rendőrök előtt elmondta: a britek mellettük állnak, és segíteni akarnak a biztonság kialakításában is. Ezért a líbiai erők képzést kapnak a brit rendőri és katonai erőktől. Cameron a 37 külföldi áldozatot követelő algériai túszdrámával kapcsolatban szerdán Algériában elmondta: az eset arra emlékeztet, hogy „ami egy másik országban történik, az hatással van ránk is.” Cameron egyébként támogatja a nyugati beavatkozást is Maliban, írja a BBC.

A brit kormányfő utoljára Moammer Kadhafi bukása után járt Líbiában az akkori francia elnökkel, Nicolas Sarkozy-vel együtt. Azóta sokat romlott a biztonsági helyzet. Tavaly szeptember 11-én iszlamista fegyveresek támadtak a bengázi amerikai nagykövetségre, az incidens során meghalt Christopher Stevens líbiai nagykövet és másik három diplomata. Az Egyesült Államok eleinte azt állította, hogy a Mohamed ellenes film miatti tüntetés fajult el, később azonban kiderült, hogy terrortámadás történt.

A líbiai vezetés megpróbál befektetőket vonzani az olajtermelő országba, a befektetések ugyanis Kadhafi uralma alatt elkerülték Líbiát. A kormánynak ezért elég kellemetlen volt, amikor a hét elején Nagy-Britannia figyelmeztetett: a Tripoliban lévő brit nagykövetséget támadás érheti. Múlt héten pedig felszólította állampolgárait, hogy hagyják el Bengázit, illetve lehetőleg ne is utazzanak oda, ugyanis konkrét értesüléseik voltak arról, hogy támadást terveznek nyugati állampolgárok ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.