A belügyminiszter lesz a milliárdos kormányfő utódja

A jelenlegi kormányfő, a milliárdos Bidzina Ivanisvili néhány hét múlva távozik a kormányfői posztról. Utódjául Irakli Garibasvili jelenlegi belügyminisztert jelölte meg.

Irakli Garibasvili jelenlegi belügyminisztert jelölte utódjául szombaton a grúz miniszterelnök. A milliárdos Bidzina Ivanisvili ugyanis néhány hét múlva távozik a kormányfői posztról. Ivanisvili már korábban bejelentette, hogy visszavonul a politikából azután, hogy leváltják a hatalomból Miheil Szaakasvili elnököt. Szaakasvili utódját, az októberi elnökválasztáson győztes Giorgi Margvelasvilit november 17-én iktatják be az államfői hivatalba. Megfigyelők mindamellett nem tartják kizártnak, hogy lemondása ellenére Ivanisvili a háttérből továbbra is meghatározó szerepet tölt majd be a grúz belpolitikában.

Garibasvili kinevezését még jóvá kell hagynia a parlamentnek és az új államfőnek is. A jóváhagyást azonban borítékolni lehet, miután a parlamentben a mások mellett Ivanisvili neve fémjelezte Grúz Álom nevű pártszövetség birtokolja a többséget, a megválasztott elnök pedig szintén a kormánykoalíció jelöltje volt. Margvelasvili győzelme megszilárdítja a Grúz Álom hatalmát egy évvel azután, hogy a parlamenti választást már megnyerték, leváltva ezzel a hatalomból Szaakasvili pártját.

Maga Szaakasvili két, az elnöki hivatalban töltött ötéves periódus után már nem indulhatott, de az általa támogatott jelölt is vereséget szenvedett. A 2003-ban az Eduard Sevardnadze volt szovjet külügyminisztert Grúzia éléről elmozdító, vértelen "rózsás forradalom" után hivatalba lépett Szaakasvilit hatalmi arroganciával vádolták. Emiatt és az Oroszországgal 2008 augusztusában megvívott, vesztes villámháború miatt nagyot zuhant a népszerűsége.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szabályosnak és átláthatónak minősítette grúz elnökválasztást, és úgy értékelte, hogy a grúz demokrácia "kezd éretté válni". Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso mindamellett nemrég figyelmeztette az új grúz vezetőket arra, hogy az országnak továbbra is plurális demokráciának kell maradnia. Barroso utalt arra, hogy Brüsszel nem nézné jó szemmel, ha Szaakasvili ellen alaptalan jogi eljárás indulna, miután megszűnik államfői mentelmi joga, amint ezt korábban Ivanisvili nyilatkozatai sejteni engedték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.