Nem mond le a thai kormány

A thaiföldi miniszterelnök nem mond le. Ezt a bangkoki kormányszóvivő szerda délután jelentette be. A miniszterelnök annak ellenére ki akarja tölteni mandátumát, hogy véres ellenzéki tüntetéseken követelik a távozását hónapok óta, és tegnap tízezer tüntető elfoglalta az ország legnagyobb repülőterét is, ahová a kabinet az eddigi atrocitások elől menekült. A hadsereg főparancsnoka felszólította a kormányt a távozásra, puccsra viszont nem hajlandó. A legutolsó puccsot két éve hajtották végre.

A thaiföldi miniszterelnök nem oszlatja fel a parlamentet, és nem ír ki előre hozott választásokat - közölte a bangkoki kormány szóvivője szerdán. "A miniszterelnök már többször elmondta, hogy mivel demokratikus úton választották meg, nem fog lemondani, s nem fogja feloszlatni a parlamentet," mondta a szóvivő néhány órával azután, hogy a hadsereg főparancsnoka távozásra szólította fel a kormányt.

Nem a megadás jele - Hagyományos thai köszöntés a miniszterelnöktől televíziós beszéde előtt. Nem gondol lemondásra
Nem a megadás jele - Hagyományos thai köszöntés a miniszterelnöktől televíziós beszéde előtt. Nem gondol lemondásra

Eközben Szomcsai Vongszavat kormányfő visszatért Thaiföldre külföldi útjáról. Gépe nem a tüntetők által megbénított bangkoki reptéren, hanem az ország északi részén lévő Csiangmai repterén landolt. Szomcsai megérkezése után közölte: még nem döntötte el, mit tesz a főparancsnok felszólításával kapcsolatban. A kormányfő egy tanácsadója elmondta, hogy Szomcsai csütörtökön minisztereivel fog tanácskozni.

A miniszterelnök a Peruban tartott ázsiai-csendes-óceáni csúcstalálkozóról tért vissza. Eredetileg a Szuvarnabhumi nemzetközi repülőtérre kellett volna érkeznie, de annak fő terminálját kedd óta kormányellenes tüntetők tartják megszállva.

Nem lesz puccs

Anupong Paocsinda, a thaiföldi hadsereg főparancsnoka szerda délelőtt szólította fel a kormányt, hogy mondjon le, és írjon ki előre hozott választásokat a hónapok óta húzódó belpolitikai válság feloldására. A főparancsnok hangsúlyozta, hogy a hadsereg nem készül erőszakkal megdönteni a bangkoki hatalmat. Paocsinda sajtótájékoztatóján egyúttal arra szólította fel a Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) ellenzéki szervezet aktivistáit, hogy hagyják el az előző nap megszállt nemzetközi repülőteret, és szüntessék be a kormány elleni megmozdulásokat.

A tüntetők egyik vezetője elutasította Paocsinda felhívását a tiltakozó akciók beszüntetésére, és közölte: előre hozott választásokkal nem lehet megoldani a válságot.

A felszólítás azután hangzott el, hogy a kabinet távozását követelő tüntetők elfoglalták a Szuvarnabhumi repülőtér irányítótornyát. A Bangkok Post című lap szerint a PAD-ot képviselő álarcosok azért hatoltak be a repülőtér irányítótornyába, hogy megtudják, mikor érkezik vissza Szomcsaj Vongszavat kormányfő a Peruban tartott ázsiai-csendes-óceáni csúcsról. Egy kormányszóvivő szerint a miniszterelnöki gép nem itt landol majd szerda délután.

A reptér fogságában

A repülőtér terminálját tegnap este óta megszállva tartó több száz tüntető között korábban gránátok robbantak. Éjszakára háromezer átutazó maradt a Szuvarnabhumi foglya, miután a PAD-aktivisták a repülőtérhez vezető utakat is eltorlaszolták. Evakuálásukat a a biztonsági szervek már elkezdték.

Az ellenzéki blokád nyomán az induló járatokat törölték. A Szuvarnabhumi a fő átjáró Thaiföld és a külvilág között annak a 15 millió turistának, aki évente a délkelet-ázsiai országba látogat. Ezzel a reptér a világ 18. legforgalmasabb légikikötője.

Fellépésre készülnek azonban a kormánypártiak is. Jatuporn Prompan, a Demokratikus Szövetség a Diktatúra ellen nevű szervezet elnöke terrorista cselekedetként ítélte el a PAD akcióját, arra szólítva a kormány híveit, hogy vonuljanak az utcára, ami véres összetűzéseket képét vetíti előre a bangkoki utcákon.

Az ellenzéki tiltakozó akciósorozat akkor kezdődött, amikor a királypártiságuk jeléül sárgába öltözött demonstrálók kedd hajnalban el kezdtek gyülekezni egy másik bangkoki légikikötő, a Don Muang körül. A thaiföldi kormány a több hónapja tartó ellenzéki demonstrációk miatt ideiglenesen ennek egyik használaton kívüli termináljába helyezte székhelyét. A PAD szerint a jelenlegi kabinet a korrupció miatt elítélt Thakszin Sinavatra bukott miniszterelnök bábja. Vongszavat Sinavatra sógora.

A PAD deklarált célja egyébként, hogy véres összetűzést provokáljon ki a hatóságokkal, ami után a hadsereg puccsal űzhetné el a miniszterelnököt. A thaiföldi hadsereg vonakodik ettől, mondván, puccsal nem oldhatják fel az országot gúzsba kötő válságot. Paocsinda korábban leszögezte, nem szeretne új erőszakos beavatkozást mindössze két évvel azután, hogy a hadsereg kitaszította a hatalomból Sinavatrát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.