A 'cukros bácsik' miatt fertőzöttek a dél-afrikai lányok

A dél-afrikai iskolás lányok legalább 28 százaléka HIV-pozitív, míg a fiúknak csak 4 százaléka fertőzött. Az egészségügyi miniszter szerint a „cukros bácsik” csábítják el a lányokat.

94 ezer iskolás lány esett teherbe és 77 ezer lányon végeztek abortuszt az állami intézményekben 2011-ben – idézte Aaron Motsoaledi egészségügyi minisztert a The Sowetan újság. Motsoaledit sokszor dicsérik az AIDS visszaszorításáért tett erőfeszítéseiért. 2009-es kinevezése óta Dél-Afrikában van a világ legkiterjedtebb anti-retrovírus programja: minisztersége alatt az előző időkhöz képest kétszer annyian, másfél millióan kaptak életmentő gyógyszereket. (A HIV-vírus és az AIDS közötti kapcsolatot megkérdőjelező Thabo Mbeki volt elnök és kormánya amellett érvelt, hogy nem engedhetik maguknak, hogy mindenkire kiterjesszék a kezelést, akinek erre szüksége van.)

Motsoaledi Carolinában beszélt a fiatal lányokat érintő problémákról, amelyek állítása szerint „elpusztítják a lelkét.” – Teljesen világos, hogy a lányok nem fiatal fiúkkal fekszenek le, hanem idősebb férfiakkal. Tennünk kell valamit a „cukros bácsik” ellen, különben tönkreteszik a gyerekeinket – mondta a nyilvánosság előtt Motsoaledi, és hozzátette, hogy több olyan eset is előfordult, amikor 10 – 14 éves terhes lányok már HIV-fertőzöttek voltak.

Dél-Afrikában több mint ötmillió HIV-pozitív ember van, ez a lakosság tíz százaléka. Tavaly 260 ezren haltak meg AIDS-ben, ami azt jelenti, hogy a halálozások felét ez a betegség okozta, írja a BBC.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.