A 33 évi börtönt nem a CIA miatt kapta

Meglepő fordulatot vett a minap elítélt Shakil Afridi pakisztáni orvos ügye.

Afridit a múlt héten hivatalosan hazaárulás vádjával ítélték el, mert segített a CIA-nak az al-Kaida vezetője, Oszama bin Laden rejtekhelyének felderítésében. Ezután Hillary Clinton amerikai külügyminiszter azonnal felszólította Iszlámábádot a doktor szabadon bocsátására, az afgán határhoz közeli Hajbár törzsi régió bíróságának szerdán nyilvánosságra került dokumentuma szerint viszont a büntetést a betiltott szélsőséges Iszlám Hadserege (Lashkar-e-Islam) csoporttal fenntartott kapcsolatai miatt rótták ki Afridira.

Az indoklásban ugyan említik, hogy a bizonyítékok szerint az orvoskülföldi hírszerző ügynökséggel is együttműködött, de nnek megítélésére a törzsi bíróság jogköre nem terjed ki. Afridi ügyvéde szerint az ítélet mostani indoklásával szemben nagyobb reménnyel fellebbezhetnek, mint a hazaárulás vádjával. Az orvos családja szerint akárhogy is, minden vád alaptalan: Afridinek annyi köze van a Lashkar-e-Islamhoz, hogy elrabolták, és csak váltságdíj kifizetése után engedték szabadon.

Megfigyelők azt mondják, hogy az eljárás meglehetősen szokatlan. Egyrészt azért, mert pakisztáni törzsi területeken még nem volt hadúr, akit a helyi törvénykezés szerint felelősségre vontak volna, és szokatlan azért is, mert Pakisztánban nem jellemző gyakorlat a bírósági döntések indoklásának közzéttétele. Az indoklás nyilvánosságra hozatalát sokan washingtoni nyomásnak tulajdonítják: Afridi elítélése után egy szenátusi bizottság 33 millió dollárral csökkentette a Pakisztánnak szánt amerikai segély összegét – egymillióval minden évért, amelyet a pakisztáni orvos kapott.

Közkeletű feltevések szerint az ügy valójában Iszlámábád bosszújáról szól: az Egyesült Államok az általa szerzett DNS-mintával jutott Bin Laden nyomára, az al-Kaida vezérének likvidálásáról viszont az Obama-kormányzat nem értesítette a pakisztániakat, akik a tavaly május 2-án végrehajtott amerikai akciót azóta is a szuverenitásuk megsértésének tartják.

A kétoldalú viszonyt nem csak Afridi ügye feszélyezi. Iszlámábád enyhén szólva rosszalja, hogy amerikai drónok bombázzák a törzsi területeket az afganisztáni határnál, és egy 24 pakisztáni katona életét követelő incidens után novemberben elzárták az utat a NATO utánpótlásvonalai elől.

Mínusz 33 millió dollár. Pakisztán drágán megfizet. Shakil Afridi elítéléséért
Pakistani doctor Shakil Afridi talks with people outside a building at an unknown location in Pakistan in this still image taken from file footage released May 23, 2012. Pakistani authorities have sentenced the doctor accused of helping the CIA find Osama bin Laden to 33 years in jail on charges of treason, officials said, a move that drew angry condemnation from U.S. officials already at odds with Islamabad. Afridi was accused of running a fake vaccination campaign, in which he collected DNA samples, that is believed to have helped the American intelligence agency track down bin Laden in a Pakistani town. REUTERS/Geo News via Reuters TV (PAKISTAN - Tags: CRIME LAW POLITICS) NO ARCHIVES. FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS. PAKISTAN OUT. NO COMMERCIAL OR EDITORIAL SALES IN PAKISTAN. NO COMMERCIAL USE
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.