A terjedő radikalizmusról tárgyalnak Washingtonban

Háromnapos csúcstalálkozó kezdődött az Egyesült Államokban, ahol a világban egyre jobban terjedő extrémizmus elleni küzdelem részleteit vitatják meg.

A világ számos országából érkeztek a washingtoni találkozóra, amelyet azért hívtak össze, mert az utóbbi hónapokban megnőtt a radikális iszlám nézeteket valók által elkövetett merényletek száma. Múlt év októberében Kanadát, decemberben Ausztráliát, idén januárban Franciaországot, februárban pedig Dániát is érte terrortámadás.

Joe Biden amerikai alelnök azt mondta: elengedhetetlen, hogy elkötelezzék magukat a bevándorlók felé, akik a társadalmi és politikai kirekesztettség miatt radikalizálódhatnak. Biden hozzátette, hogy a társadalomnak pozitív alternatívát kell nyújtania a bevándorló közösségeknek.

Az amerikai Fehér Ház úgy véli, Európa jelenleg fogékonyabb a terrortámadásokra, mert az ott élő bevándorlók gyakran kevésbé elfogadottak a többségi társadalom számára. A BBC megemlíti, hogy a legnagyobb veszélyt a hazai nevelésű terroristák jelentik, és a leginkább fiatalokra jellemző radikalizáció.

Joe Biden példaként említette Bostont, Los Angelest és Minneapolis, mint olyan városokat, ahol az extrémizmus megfigyelhető. A nemzetbiztonság a közösségi érzésből fakad – hangsúlyozta az alelnök, aki szerint az amerikaiak számára az a legfontosabb lecke, hogy a befogadás számít. Biden elmondta, hogy ezt nem mindig helyesen teszik, de az Egyesült Államoknak sok tapasztalata van a kisebbségek integrálásában.

Szerdán Barack Obama amerikai elnök is részt vesz a csúcstalálkozón, mielőtt a Külügyminisztériumban beszélne csütörtökön egy találkozón, melyen hatvan ország vesz részt, Jordániát, Egyiptomot, az Egyesült Arab Emírséget, Kuvaitot és Franciaországot is beleértve.

A három napos találkozón szóba kerül az Iszlám Állam erősödése is a Közel-Keleten.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.