A vereség után marad a tajvani elnök, de lemondott pártvezetői tisztéről

A Tajvanon hatalmon lévő nacionalista Kuomintang (KMT) szerdán Vu Den-jiht nevezte ki a párt ügyvezető elnökévé, miután lemondott pártbeli vezető tisztségéről Ma Jing –csiu, elismerve felelősségét a hétvégi helyhatósági választásokon elszenvedett vereségért. A 23 millió lakosú szigetállam elnöke azonban két évig, a 2016-os választásokig még marad az ország élén. A tajvani kormány már vasárnap egységesen lemondott, Csiang Ji-hua kabinetje ügyvivőként hivatalban marad addig, amig Ma elnök nem nevezi a kormányfő utódját, és fel nem áll az új kabinet.

A szombaton tartott helyhatósági választásokon a KMT elveszítette a fővárost, Tajpejt és a központi nagyvárost, Tajcsungot is. A fő ellenzéki erő, a népi Inától való formális függetlenséget hirdető Demokrata Haladó Párt (DDP) hét körzetben is győzött, míg kettőben, így Tajpejben is a polgármesterségért induló független jelölt diadalmaskodott. A választási eredmény tükrözte a lakosság többségének az ellenérzését a 2008 óta kormányzó KMT Peking-barát politikájával szemben. Niu Jun, a Pekingi Egyetem egyik Tajvan szakértője azt nyilatkozta az AP hírügynökségnek, hogy a fiatalok jelentős része nem érzi a Kínával való kapcsolatok,különösen a gazdasági szálak erősödésének kedvező hatását. A KMT mostani kudarca így tulajdonítható a kínai alacsonyabb érfekvésű termékek beáramlásának, pontosabban annak következtében a bérek stagnálásának. Emlékeztetni lehet arra, hogy márciusban a tajpeji diákok, fiatalok elfoglalták a törvényhozás épületét is, tiltakozva egy újabb Kína-Tajvan kereskedelmi megállapodás ellen.

A kínai Tajvani Ügyek Hivatala szerdai állásfoglalásában annak a reményének adott hangot, hogy a sziget kitart a kapcsolatok elmélyítésének útján, miután Ma elnök bejelentette, hogy lemond a Kuominang vezető tisztségéről. Ma egyébként azt hangoztatta, hogy a Kuomintang ugyan az utóbbi 120 évben többször is hibázott, ám minden alkalommal felül tudott kerekedni a vereségeken. „Legyen a mostani választási vereség ismét egy újabb győzelemhez vezető kezdet" – mondta.

Tajvan, amely korábban Japán gyarmata is volt, 1949-ben vált külön a szárazföldi Kínától, amikor Mao Ce-tung kommunista erői a polgárháborúban győztek Csang Kaj-sek Kuomintangjával szemben, s ez utóbbiak nagy része a szigetre menekült át. A népi Kína sohasem ismerte el Tajvan, azaz a Kínai Köztársaság önállóságát, azt renitens területének tekintette. A helyzet azt követően éleződött ki, hogy a múlt század végén a volt brit gyarmat Hongkong és a portugál Makaó – igaz 50 évre szóló különleges autonómiával – visszakerült Kínához. 2000-ben a Demokrata Haladó Párt került első ízben hatalomra, amely a függetlenség jelszavával operált. 2008-tól került vissza választások útján kormányra a Kuomintang, amely azóta a kapcsolatok javítására törekedett a kommunista Kínával. Az eltelt hat évben 21 különféle kereskedelmi, befektetési és a kölcsönös utazásokat megkönnyítő megállapodás született, ám idén márciusban már egyértelmű ellenérzések fogadták a szabadkereskedelmi egyezmény ratifikálását.

A Global Times című angol nyelvű pekingi napilap – mint az MTI jelentette – szerkesztőségi cikkében úgy vélte, hogy a KMT veresége a gazdaság és a társadalom nem megfelelő "menedzselésének" számlájára írandó. A lap szerint egyértelmű, hogy a vereség nem a függetlenségpártiak győzelmét jelenti, és ezzel a legnagyobb ellenzéki pártnak, a DPP-nek is tisztában kell lennie. A Tajvani-szoros két partja közötti kapcsolatokban elért eredmények "nem visszafordíthatók" – írta a kínai lap.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.