A turistáskodó Obamába szaladt a brit család

Eufórikus állapotba került egy brit család, miután a Stonhenge-nél összefutottak az épp kiránduló Barack Obama amerikai elnökkel.

A Raffle család tagjai akkor kezdtek gyanakodni, amikor egyszeriben helikopterek jelentek meg az égen. Mivel nem szoktak hozzá efféle felhajtáshoz, fogták magukat és elindultak, hogy kiderítsék, mi történhet a Stonehenge-től egy mérföldre lévő otthonuk közelében.

Nem sok időbe telt, míg megoldódott a rejtély: Barack Obama a Stonehenge-nél sétált. Az amerikai elnök a walesi NATO-csúcsot követően döntött úgy, hogy sűrű napirendje ellenére elmegy a bakancslistáján is szereplő műemlékhez.

„Látom Obama elnököt. Akar valaki üzenni neki?" – írta Twitteren Janice Raffle miután kiszúrták az elnököt. Ezt követően pedig olyasmi történt, amiről nem is álmodtak: „Integetett nekünk, mi pedig visszaintettünk. Majd megszólított minket, megkérdezte a nevünket és kezet rázott velünk" – nyilatkozta a The Guardiannek a brit anyuka.

Férje megjegyezte, hogy az elnök sokat aggodalmaskodott. „Aggódott, hogy a gyerekek a szögesdrót kerítésnél vannak... És aggódott Janice-ért, mert csüngtek rajta a fiúk" – mondta James Raffle.

Obama állítólag már régóta szerette volna megnézni a híres látványosságot. Az elnököt körbevezető Heather Sebire azt mondta a brit lapnak, hogy az elnököt lenyűgözte a kövek története.

„Rengeteg kérdést tett fel, hogy mennyi idős az emlékmű, mennyi ideig tartott, míg megépítették és mi volt a céljuk vele" – mondta a kurátor, aki hozzátette, hogy az elnöknek különösen a kövek színe és textúrája tetszett.

A látogatástól azonban nem mindenki volt elájulva, hiszen forgalomkorlátozással járt. „Na, Obama elrontotta az utamat az A303-ason, aztán még láttam is őt a Stonehenge közelében" – írta Twitteren egy elégedetlenkedő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.