A törvényszék előtt kövezték meg, mert szerelemből házasodott
Az ügy még a család feljelentésével kezdődött Bibi férje, egy Mohamed Ikbal nevű férfi ellen, akit azzal vádolták, hogy valójában elrabolta a feleséget. Ez a vád már csak azért is sántított, mert a pár évek óta jegyben járt a családi akarat ellenére tartott esküvő előtt, Bibi pedig kedden be is ment vallomást tenni, amely szerint senki nem rabolta el, a saját akaratából ment férjhez. A család dühe ezután fordult ellene. A helyszínen, a törvényszék épülete előtt belehalt a sérüléseibe. Megkövezésekor senki nem lépett közbe. Az apja már feladta magát, de a testvérei a kiszemelt vőlegényével együtt még szabadlábon vannak.
Pakisztánban évente több száz lányt és nőt öl meg a saját családja hasonló hiúsági – maguk a családok állítása szerint becsületbeli – okokból. Ezeken kívül pedig rengeteg eset van, amelyről a hatóságok egyszerűen nem is szereznek tudomást.