"Az iszlám ártatlan"

Egyiptom egyik legfőbb vallási vezetője határozottan elítélte szombaton a Maliban és Párizsban történt "borzalmas bűntetteket", ugyanakkor hangsúlyozta: "azokat semmilyen szál nem fűzi az iszlámhoz, az iszlám ártatlan".

Ahmad et-Tajjeb, a szunita világ szellemi központjának számító kairói al-Azhar mecset és egyetem nagyimámja kijelentette: a terroristák nem képviselik a muzulmánok egy százalékát sem.

A vallási méltóság az általa elnökölt Muzulmánok Bölcseinek Tanácsán szólalt fel, amely rendkívüli ülést tartott az egyiptomi fővárosban. Az összejövetel célja a szélsőséges eszmék elleni küzdelem alapjául szolgáló terv megfogalmazása.

Tajjeb a terrorizmust "lelki és mentális betegségnek" nevezte, amely minduntalan a vallásos írások többértelmű versszakaiban (mutasábihát) keresi létjogosultságát.

Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a terror nemcsak vallási előírások áthágását jelenti, hanem gyakran társadalmi, gazdasági, illetve politikai vonulatok leple alatt jelentkezik. Ez utóbbi, a vallástól teljesen különálló szélsőségesség millió számra szedi áldozatait.

"A Nyugaton elkövetett Korán-égetések, illetve a muzulmánok házainak (mecsetek) felgyújtása minden mérce szerint  terrorcselekményeknek számítanak, és hozzájárulnak azon szélsőséges eszmék kialakulásához, amelyektől szenvedünk. A terrorra ne válaszoljatok hasonló terrorral!"

A muzulmán országokban teret nyerő dzsihadistákról szólva megismételte korábbi kijelentéseit, véleménye szerint az iszlám jogtudósok kötelessége, hogy szembeszálljanak a szélsőséges eszmékkel. Tajjeb felszólította az arab és a muzulmán elit tagjait, hogy "apasszák el ezen gondolatok forrásait", méghozzá egy olyan integrált rendszer létrehozásával, amely magába foglalja az oktatást, a kultúrát, az ifjúságot és a médiát.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.