A terroristák a foci-Eb-n csaptak volna le

Jobb híján csaptak le Brüsszelre azok a terroristák, akik március 22-én hajtottak végre robbantásos merényleteket a belga fővárosban. Az eredeti célpont a nyári labdarúgó Európa-bajnokság lett volna Franciaországban – írja a Libération francia napilap.

Ezt a múlt hét pénteken, Brüsszelben letartóztatott Mohamed Abrini mondta el vallomásában. A 31 éves marokkói származású, de Belgiumban felnövő férfi azt is beismerte, hogy ő az a „kalapos", aki harmadik terroristaként jelen volt a Zaventem repülőtéren a robbantás idején, ám elmenekült a helyszínről.

A Libération szerint Abrini azt mondta a nyomozóknak, hogy a terrorcsoportnak egyáltalán nem volt célpontja Brüsszel, ők Franciaországban akartak merényleteket végrehajtani, de Salah Abdeslam letartóztatása után tartottak tőle, hogy a rendőrség túl közel került hozzájuk. A csoport, mely részt vett a tavaly november 13-án történt párizsi merényletek megszervezésében és végrehajtásában, nyáron csapott volna le a 2016-os foci Eb-n – írja a The Guardian.

A bajnokságot tíz különböző helyszínen rendezik meg június 10-e és július 10-e között. A bajnokság nyitó és záró eseménye a párizsi Stade de France-ban lesz, amely a novemberi merényletek egyik célpontja volt.

Mohamed Abrini volt a párizsi terrortámadások utolsó szabadlábon lévő gyanúsítottja, miután március 18-án letartóztatták Brüsszelben Salah Abdeslamot, a merényletek egyetlen életben maradt végrehajtóját. Abrini pontos szerepe a franciaországi események megszervezésében még nem egészen tisztázott, de néhány nappal korábban Abdeslam társaságában betért egy benzinkútra azzal a kocsival, amit a terroristák használtak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.