A szökésben lévő polgármestert elfogták, a 43 diáknak nyoma sincs

Letartóztatták a mexikói fővárosban a Guerrero állambeli Iguala város szeptember vége óta szökésben lévő polgármesterét és feleségét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük volt 43 kollégiumi diák eltűnéséhez.
José Luis Abarca polgármestert és feleségét, María de los Ángeles Pineda Villát Mexikóváros keleti negyedében egy szegényes földszintes házban fogták el, az El Universal értesülése szerint környékbeli lakók bejelentésére kedden reggel. Kihallgatásuk megkezdődött, de egyelőre mást nem közölt a szövetségi rendőrség szóvivője.

Igualában szeptember 26-án a rendőrség lőfegyvert használt a közeli agrár tanítóképző diákjai ellen, akik tüntetni és egyben pénzt gyűjteni érkeztek a városba. Három tanuló és további három személy életét vesztette, majd a buszt foglaló diákokat az egyenruhások a rendőrségre vitték, innen aztán elszállították őket. Feltételezhetően átadták a környékbeli drogbanda, a Guerreros Unidos tagjainak.

A 43 tanulónak azóta sem sikerült nyomára bukkanni. Az Igualát környező hegyes, erdős vidéken több tömegsírt is találtak, de egyelőre a DNS-vizsgálatok nem igazolták, hogy a diákok tetemeiről lenne szó. Eddig majd hatvan személyt, köztük igualai rendőröket és a Guerreros Unidos négy tagját vették őrizetbe.

Abarca és felesége szoros kapcsolatban állhatott a drogbandával, amely korrumpálta Iguala város rendőrségét is. A feleségnek két testvére is a banda tagjaként vesztette életét még 2009-ben. Abarcáék karrierje az utóbbi években rendkívül gyorsan ívelt felfelé, piaci mozgóárusból üzlettulajdonosok lettek, majd a férfi politikai pályára lépett és 2012-ben polgármester lett. A nyomozás szerint Abarca adta ki a parancsot a rendőröknek, hogy " leckéztessék meg" a baloldali demonstrációikról ismert diákokat, akik megzavarták felesége beszédét egy rendezvényen.

Enrique Pena Nieto mexikói elnök a múlt héten fogadta az eltűnt diákok hozzátartozóit, s megígérte, hogy prioritása az ügy tisztázása, a felelősök megbüntetése. A hozzátartozók és a szimpatizánsok ezrei Mexikó nagyvárosaiban újra és újra tüntetnek amiatt, hogy nincs érdemi előrehaladás a diákok sorsának felderítésében. Most, a több mint egy hónapja szökésben lévő polgármester letartóztatása, kihallgatása talán hozhat érdemi változást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.