A szlovákok harmada ma ellenezné a rendszerváltást

Szlovákia lakosságának harmada – az időközben történt események tükrében – ma ellenezné a negyed évszázaddal ezelőtti rendszerváltozást, kétharmaduk csalódott abban, ahová országa 1989 után jutott – derült ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség felméréséből, amelynek eredményeit kedden közölte a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági-közéleti napilap.
Az 1989-es rendszerváltozás utáni események tükrében ma Szlovákia lakosságának 30 százaléka ellenezné és csupán 55 százaléka támogatná az úgynevezett bársonyos forradalmat.

A felmérés szerint igencsak vegyes a megítélése annak, hogy a „bársonyos forradalom" össztársadalmi mozgalom volt-e. Erre a kérdésre ugyanis csupán a válaszadók 43 százaléka mondott igent, ugyanakkor csaknem ugyanennyien (42 százalék) úgy vélekedtek, hogy a „bársonyos forradalom" csak az ellenzékiek ügye volt.

Egy másik kérdésre válaszolva a megkérdezettek 45 százaléka úgy vélekedett: szükség volt ugyan az 1989 előtti gazdasági rendszer megváltoztatására, ám a megvalósultnál kisebb változtatások is elegendőek lettek volna. A megkérdezettek 37 százaléka azt vallotta, hogy a gazdasági rendszert alapvetően át kellett alakítani. A politikai rendszer megváltoztatását 43 százalék tartotta elengedhetetlennek, ugyanakkor a válaszadók nagyobb hányada, 44 százaléka szerint kisebb változások is elegendőek lettek volna.

Egy másik, a Median ügynökség által végzett, és a szlovák közszolgálati televízióban ismertetett felmérés készítői azt állapították meg, hogy Szlovákiában a lakosság 70 százaléka csalódott a rendszerváltás utáni fejlődésben és abban, ahová országa 1989 után jutott. Ennek okaként a válaszadók csaknem fele a szegénységet és a munkanélküliséget jelölte meg. Megfigyelők szerint a felmérésben elégedetlenségüknek hangot adók meglehetősen magas aránya azzal is összefügg, hogy a szlovákiai átlagbér vásárlóereje csak 2007-ben érte utol az 1989-es szintet, s azóta is csak 12 százalékkal haladta meg azt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.