A szlovák házelnök belebukott a másfél millió eurós botrányba

Váratlanul lemondott tisztségéről Pavol Paska házelnök, aki ellen Kassán és Pozsonyban is tiltakozó nagygyűléseket szerveztek korrupciógyanús ügyei miatt.

– Elegem lett ezekből a támadásokból, nem engedem, hogy egyesek zaklassák a családomat is. Ezért közlöm, hogy lemondok, mert szeretném, ha Szlovákia normális országként működne, s nem forgatná fel néhány anarchista az utcákon – nyilatkozta a szlovák parlament elnöke szombat éjszaka újságíróknak. Utódjáról minden bizonnyal a jövő héten döntenek. Értesüléseink szerint a kormánypárti Smer-SD valamelyik jelenlegi minisztere váltja majd őt.

Pavol Paska és Robert Fico 2012-ben. A miniszterelnök ragaszkodott volna a maradásához
Pavol Paska és Robert Fico 2012-ben. A miniszterelnök ragaszkodott volna a maradásához
Radovan Stoklasa / Reuters

Szlovákiában másfél hete tört ki a pöstyéni (Piestany) kórházi botrány, ahol az egyik alkalmazott, Alan Suchánek sebész figyelmeztette levélben először Zuzana Zvolenská egészségügyi minisztert, majd a kormányfőt is, hogy az ismert fürdőváros intézetének vezetősége az új CT-készülék megvásárlására kiírt közbeszerzési pályázaton a legdrágább ajánlatot hirdette ki győztesnek. Emiatt 1,6 millió eurót fizetnek majd, holott ugyanilyen eszközt egy csehországi kórház mindössze félmillióért szerzett be. Miután egyik helyről sem kapott választ, az ellenzéki politikusokhoz fordult, akik azonnal vizsgálódni kezdtek.

Kiderítették, hogy a közbeszerzési pályázat győztese az egy ideig Cipruson, újabban pedig a közép-amerikai Belizében bejegyzett Medical Group SK társaság lett. A tendert elbíráló testületben a Smer-SD jelöltjei voltak döntő többségben. Évekkel ezelőtt a Medical Group SK igazgatótanácsának tagja volt Paska is. Daniel Lipsic dokumentumokkal igazolta, hogy a házelnök ma sem szakított a céggel, különböző jogi kiskapukon át még két éve is jelentős nyereségrészesedéshez jutott, amelyet a vagyonnyilatkozatában letagadott.

A botrány miatt Fico felszólítására azonnali hatállyal lemondott tisztségéről Zuzana Zvolenská, az egészségügyi tárca eddigi vezetője és Renáta Zmajkovicová, a pozsonyi parlament egyik alelnöke, aki a pöstyéni kórház felügyelőbizottságának az elnöke volt. Mindketten a kormánypárti Smer-SD jelöltjei.

Az ellenzékiek viszont Paska menesztését is követelték, s mivel ezt a kezdeményezést Fico határozottan ellenezte, rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezték, amelyen egyetlen ebédszünettel, 49 órán át tartott az indulatos vita. Végül a kényelmes többséggel rendelkező Smer-SD képviselői leszavazták az ellenzéki kezdeményezést. Erre Paska azonnali menesztését követelve, újabb rendkívüli ülés összehívására szerezték meg a szükséges támogató aláírásokat. Eredménytelenül, mert a kormánypártiak nem hagyták jóvá ezt a napirendi pontot, ezért ez a tanácskozás csupán három percig tartott.

Mindeközben a pozsonyi Sme napilap oknyomozó újságírói kiderítették, hogy a Medical Group más szlovákiai kórházaknak is túlárazott egészségügyi eszközöket adott el. Paska felesége és sógora pedig annak az ingatlanközvetítő cégnek a vezetőségi tagja volt, amely négy éve Kassán ugyancsak korrupciógyanús ügyekbe keveredett, és amelyeket végül eltussoltak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.