A szlovák államfő műtétjéből politikai csata lett

Hangos szópárbaj alakult ki a pozsonyi belügyminisztérium és az elnöki hivatal között, miután csütörtökön Andrej Kiska szlovák államfőn sikeres csípőízületi műtétet hajtottak vége a nyugat-csehországi Plzeňben.

Robert Kalinák, a belügyi tárca vezetője bejelentette, hogy az elnök kezelőorvosai a rózsahegyi (Ruzomberok) katonai kórházat ajánlották neki a szükséges beavatkozás elvégzésére, ám ő inkább a cseh intézetet választotta.

Több szlovák kormánypárti politikus szerint Andrej Kiska ezzel a döntésével a szlovák egészségügy és az orvosok tekintélyét csorbította. Az elnöki szóvivő válaszában az államfő megdöbbenésének adott hangot:

– Mivel a gyógyszeres kezelés nem csillapította az elnök úr fájdalmait, a pozsonyi Szent Mihály kórház főorvosa, valamint a besztercebányai kollégája és más illetékes is a plzeňi kórházat ajánlotta neki, ahol kellő tapasztalattal és európai színvonalú felszereléssel rendelkeznek az endoszkopikus minimál invazív műtét elvégzésére. Szlovákiai megoldásról szó sem volt. Az államfő tiszteli a szlovák orvosok szaktudását, ám minden szakértő úgy vélekedett, hogy az ilyen sebészeti beavatkozással még nincs kellő rutinjuk, mert még kevés ilyen műtétet hajtottak végre – szögezte le Roman Krpelan.

Andrej Kiska kitűnően érzi magát, valószínűleg már e hétvégén elhagyhatja a kórházat.

Rudolf Schuster egykori szlovák államfőn másfél évtizeddel ezelőtt ugyancsak külföldön, Innsbruckban végeztek el életmentő műtétet. Először a pozsonyi egyetemi kórházban operálták meg vastagbélgyulladással, de a fellépett szövődmények miatt egészségi állapota egyre romlott. Ján Sokol nagyszombati érsek 2000 június végén már az utolsó kenetet is feladta neki, az egyik szlovák kereskedelmi rádió pedig a halálhírét is közölte, amikor az elnök feleségének követelésére mentőhelikopteren Ausztriába szállították őt, ahol néhány hónapon belül felépült, és visszatért az elnöki hivatalba.

Rudolf Schuster a kórháztól 15 ezer eurós kártérítést kért, amelyet később jótékony célra fordított. Kezelőorvosa, Frantisek Fabián ellen, aki a pozsonyi műtétet vezette, műhibák alapos gyanúja miatt bűnvádi eljárás indult, azonban a per előtt agyvérzést kapott, hét évig kómában feküdt, végül 2009-ben halt meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.