A Sziriza már a győzelmét ünnepli

Az első exit poll eredmények pár százalékos Sziriza-vezetést jeleznek a görög parlamenti választásokon.

Egyelőre két közvélemény-kutató tette közzé gyorsjelentését, amely szerint Alekszisz Ciprasz pártja a szavazatok 30-34 százalékát kaphatta meg.

Mögötte – alig pár százalékkal elmaradva, de gyakorlatilag fej-fej mellett - az Új Demokrácia jobbközép konzervatív párt halad, 28,5-32 százalékot mértek nekik a kutatók. Az Új Demokrácia egyelőre nem ismeri el a vereségét, miközben a Sziriza politikusai arról beszélnek, hogy három napon belül kormányt alakítanak. Ilyen eredmények mellett azonban koalíciós partnereket kell keresniük, hogy meglegyen a kormányalakításhoz szükséges 150+1 mandátum a háromszáz tagú görög törvényhozásban. A görög arányos választási rendszer sajátossága, hogy a legtöbb szavazatot szerző párt ötven plusz mandátumot kap.

Így örültek a Sziriza támogatói
Így örültek a Sziriza támogatói
Alkis Konstantinidis / Reuters

Ciprasz esetleg a hajdan erős középbal Paszokkal, vagy a szintén EU-párti To potami (A folyó) polgári középpárttal szövetkezhet.

A radikális baloldali politikus azért mondott le, mert pártjának balszárnya elhagyta, amikor elfogadta a Görögországot hitelező trojka feltételeit, csak hogy elkerülje az államcsődöt és az eurozóna kényszerű elhagyását. Most középre lavírozhat és újabb reformtervet kell előterjesztenie. Ezekben elkerülhetetlenül szerepelnek majd megszorítások és állami cégek, vagyonrészek eladása. Viszont számíthat bizonyos adósságok leírására is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.