A szervezőkre hárítja az ünneplők vegzálását a román rendőrség

A Kolozs megyei rendőrség szóvivője szerint a március 15-i kolozsvári rendezvények szervezőinek (a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári és Kolozs megyei szervezeteinek) a kérésére távolíttatták el kedden a tömegből az Erdély-zászlókat. Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke és Kinizsi Zoltán alelnök, a rendezvény főszervezője határozottan cáfolta a rendőrség állítását.
"Az igazoltatás a szervező kérésére történt, aki korábban a fiatalok tudomására hozta, hogy nem használhatják azokat a zászlókat" – jelentette ki az MTI kérdésére Daniel Boie rendőrségi szóvivő. Állításának alátámasztására hozzátette, hogy a főszervező (Kinizsi Zoltán) végig ott állt a zászlóügyben eljáró rendőrök mellett. Azt is elmondta, a rendezvény szervezői határoztak arról, hogy ne lehessen Erdély-zászlóval felvonulni. A rendőrségi szóvivő az MTI ismételt kérdésére sem közölte, hogy mely törvény alapján jártak el az Erdély-zászlók bevonását kérő rendőrök. Úgy vélte, csak jogszerű igazoltatás történt, és ha az érintettek úgy érzik, hogy sérült valamilyen joguk, bepanaszolhatják a rendőrséget.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere az MTI-nek kijelentette: "Szó sem volt a szervezők kéréséről. Megengedhetetlen, hogy a hatóság erre hivatkozzék!"

Az alpolgármester felidézte: a városházi közrendi bizottságban – ahol a rendezvény részleteit tárgyalták – a szervezők elmondták, hogy a magyar és a székely zászlók mellett annak a 13 nemzetnek a zászlaját is felvonultatják, amelyek forradalmat robbantottak ki 1848 tavaszán. Megemlítette, hogy a rendőrök figyelmeztették: Árpád-sávos zászlóval nem lehet felvonulni. "Mi elmondtuk: nem tudunk felelősséget vállalni azért, hogy nem lesz a tömegben ilyen zászló is. Az Erdély-zászlóról egyáltalán nem volt szó" – mondta az alpolgármester. Horváth Anna tudott azonban arról, hogy Kinizsi Zoltán főszervezőt később visszarendelték a csendőrségre.

Kinizsi az MTI-nek elmondta, egy rendőrségi nyomozó figyelmeztette arra, hogy ha olyan zászló is lesz a felvonuláson, "amelyen a románság nincsen reprezentálva", az diszkriminációra való uszításnak minősül. "Mondtam, hogy mi nem viszünk ilyen zászlót. Erre megkérdezte, hogy Fancsali Ernő (az EMNP kolozsvári szervezetének az elnöke) fog-e Erdély-zászlót vinni. Mondtam: nem tagja az RMDSZ-nek, és nem tudom. Arra kért, figyelmeztessem, hogy ne hozzon ilyen zászlót. Ezt meg is tettem" – jelentette ki Kinizsi Zoltán.

Kinizsi határozottan cáfolta, hogy az ő kérésére szólították volna ki a sorból a rendőrök az Erdély-zászlókat vivőket. Hozzátette, éppen fordítva történt. Egy civil ruhás rendőrtiszt kérte, szólítsa fel az Erdély-zászlósokat, hogy csomagolják össze a zászlókat. "Én ezt megtettem, de ők nem engedelmeskedtek. Ezek után emelték ki a tömegből, és igazoltatták őket" – magyarázta a főszervező.

A március 15-i kolozsvári felvonuláson a román rendőrség igazoltatta, és a zászlók bevonására kötelezte mindazokat, akik kék-piros-sárga színű, a közepén Erdély-címerrel díszített zászlóval jelentek meg. A civil ruhás rendőrök a büntető törvénykönyv 369. cikkelyére hivatkoztak, mely szerint hat hónaptól három évig terjedő börtönnel vagy pénzbírsággal büntethető egy bizonyos csoport elleni gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszítás. Fancsali Ernő helyi EMNP-elnök, az Erdély-zászlót vivők egyike az MTI-nek kedden elmondta: nem akarták kellemetlen helyzetbe hozni a nemzeti ünnep kolozsvári szervezőit, ezért bevonták a zászlókat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.