A szélsőjobb rátalált Bécsre

A vártnál sokkal békésebben ért véget az osztrák szélsőjobboldali Burschenschafterek idei sétája a bécsi belvárosban. A diákszervezetek, az idős és ifjú híveket egyaránt tömörítő Burschenschaftok eredetileg a tizenkilencedik század közepén szerveződtek. Akkor a szabadság híveiként harcoltak a császári uralom ellen, később azonban ideológiailag is jobbra tolódtak, legfontosabb céljuk a nagynémet nemzethez való tartozás lett, és rendszeresen fellépnek a baloldal szerintük ellentmondást nem tűrő, kulturális fölénye ellen.

A szerda esti sétát, és az azt követő pódiumbeszélgetést leginkább a rendőrség tette békéssé: 1500 rendfenntartó zárta le a belváros utcáit, s szorította keretek közé a felvonulókat. Az ellentüntetők több mint ezren, egyes becslések szerint 2500-an voltak, de haragjukat, nemtetszésüket ezúttal csak jelszavakat skandálva fejezték ki. Januárban a két fél még összecsapott, május elején is tettlegességre került sor, most azonban a jobboldali diákszervezet nem tudott nagyobb tömeget mozgósítani, a pódiumvitán például a várt 500 hallgató helyett csak 200 jelent meg. A Szabadság Ünnepe nevű rendezvényt a kilencvenes évek közepétől tartják az utcán, azóta, hogy a bécsi egyetem vezetése megtiltotta, hogy a campus területén tartózkodjanak. A katonai jellegű ruhákat viselő mozgalom erősen kötődik az Osztrák Szabadságpárthoz, becslések szerint az FPÖ-politikusok fele tagja valamelyik diákcsoportosulásnak. A pártelnök Heinz-Christian Strache például a roppant szélsőségesnek mondott Olympia nevű szervezethez tartozik.

Az európai szélsőjobb is „rátalált” Bécsre. A svájci Tagesanzeiger bécsi tudósítója értesült elsőként róla, hogy szombat este, amikor a bécsi városháza előtt a HIV-fertőzöttek megsegítésére gyűjtő nagyszabású rendezvényt, a Life Ballt tartották, többek között a volt amerikai elnök, Bill Clinton jelenlétében, a nemrég helyreállított Liechtenstein-hercegi palotában zártkörű rendezvényre került sor kelet- és nyugat-európai, magukat nacionalistának, keresztény fundamentalistának nevezők részvételével. A rendezvény házigazdája és finanszírozója az orosz oligarcha, az állítólag a krími annexiót is pénzzel támogató Konstantin Malofejev volt. A 200 évvel ezelőtti bécsi kongresszuson megkötött Szent Szövetségre emlékeztek a résztvevők, akik keveset beszéltek történelmi kérdésekről, annál többet a kereszténységet ma veszélyeztető liberalizmus megállításának szükségességéről.

Strache és a bécsi FPÖ-főnök, Johann Gudenus is megjelent a rendezvényen, ahol a francia Le Penunoka, Marion Maréchal-Le Pen is ott volt, továbbá a szélsőséges bolgár külpolitikus Volen Sziderov, spanyol, svájci, de főleg hírhedt orosz személyiségek. Így például a nagy szakállú Alekszander Dugin, a nemzetközi eurázsiai mozgalomnak nevezett szerveződés elnöke, Putyin elnök tanácsadója. Ő egyébként nem először találkozott az FPÖ első emberével, 2009 óta rendszeresen tartják a kapcsolatot. Strache „privát találkozó” indoklással nem volt hajlandó elárulni a sajtónak, hogy pontosan miről is volt szó. Ám az már jó ideje nem titok, hogy az európai szélsőjobb közeli kapcsolatokat ápol az orosz kormánnyal, és a jövőben feltehetőleg még barátibb viszonyra törekednek Moszkvával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.