A szegényeknek adja a fizetését az új szlovák elnök

A múlt szombaton megválasztott szlovák államfő bejelentette, hogy teljes egészében lemond a havi nettó 5 268 eurós járandóságáról, amelyet majd jótékony célokra, elsősorban a szegény családok súlyosan beteg gyermekeinek a megsegítésére fordít.

Kiska nem akar beköltözni a pozsonyi Vároldalon levő elnöki rezidenciába sem, hanem saját lakást bérel majd Szlovákia fővárosában vagy a környékén, de a poprádi családi házát is megtartja. -- Jó az anyagi helyzetem, ezért minél kevesebbet szeretnék az adófizetők pénzéből költekezni – nyilatkozta vasárnap a pozsonyi köztévében (RTVS), mielőtt rövid pihenőre indult.

Elmondta azt is, hogy a legtöbb esetben majd a first lady szerepét az első házassából született, ma már huszonhárom esztendős leánya, Natália tölti be, mert a második felesége, Martina elsősorban a két kiskorú gyermeküket, a kilenc éves Veronikát és a nála négy évvel fiatalabb Viktort szeretné nevelni, ezért csak a legszükségesebb esetekben kívánja másokra bízni őket. – Cseh kollégám, Milos Zeman is a legtöbb rendezvényen, illetve fogadáson leányának, Katerinnának a társaságában jelenik meg – mondta Kiska erről.

Kiska nagy lendülettel készül elfoglalni az elnöki széket
Kiska nagy lendülettel készül elfoglalni az elnöki széket
Radovan Stoklasa / Reuters

Az új szlovák államfő hivatalba lépéséig, vagyis június 15-ig az egyik legfontosabb feladatának a tanácsadói testület összeállítását tartja. Értesüléseink szerint egyelőre Ján Mazák alkotmányjogászt, a kassai székhelyű alkotmánybíróság volt elnökét és Martin Bútora külpolitikai szakértőt, Szlovákia egykori washingtoni nagykövetét kérte fel erre a posztra. A TA 3 hírtelevízióban közölte, hogy szívesen találkozik a szlovákiai kisebbségiek képviselőivel is. – Azt akarom meghallagatni, amit a az emberek mondanak, és nem azt, amit a pártok – tette hozzá. Érdeklődésünkre Michal Racko, az elnök szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a testületnek lesz kisebbségi ügyekben jártas és kellően felkészült tagja is, de ilyen jelöltről egyelőre nem volt szó.

A pozsonyi Sme értesülései szerint a kormánypárti Smer-SD holdudvarába tartozó és alvilági kapcsolatával is meggyanúsított Stefan Harabín, a legfelsőbb bíróság elnöke az elnökválasztást követő első munkanapon felgyorsította a tisztújítás folyamatát. Azt szeretné elérni, hogy még a hivatalban levő államfő, Ivan Gasparovic erősítse őt meg a jelenlegi tisztségében, amely június 23-án ér véget, Kiska ugyanis már több alkalommal kijelentette, hogy államfőként semmiképpen sem nevezné ki őt.

A Smer-SD egyébként olyan alkotmánymódosítást készített elő, amely alapján a szlovák államfő már nem delegálhatna saját belátása szerint három tagot a legfelsőbb bíróság elnökéről is döntő testületbe. Négyet-négyet a pozsonyi kabinet, illetve a parlament jelölnének, nyolcat pedig a bírák neveznének meg. Tervezetüket támogatni akarják a szlovák kereszténydemokraták (KDH), akik alkut kötöttek a Robert Fico vezette szocdemekkel, hogy ők cserébe megszavazzák a családról rendelkező, a férfi és a nő kapcsolatát megerősítő, valamint a melegek házasságát ellenző törvényt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.