A spanyol konzervatív minszterelnök az Orbán-kormány ellen van

Nem értek egyet azzal, amit a magyar kormány tesz - mondta a spanyol miniszterelnök az Onda Cero nevű rádiócsatornának adott interjújában kedden, először kommentálva nyilvánosan a magyarországi migrációs intézkedéseket.
Mariano Rajoyt – aki a konzervatív Néppárt (PP) elnöke is – a műsorban arról kérdezték, mi a véleménye a magyar kormány politikájáról, illetve arról, hogy a menekültekkel szemben vízágyút és könnygázt használtak a határon. „Én ellene vagyok" - jelentette ki a spanyol kormányfő, hangsúlyozva, hogy a menekültválság hatalmas probléma, ugyanakkor életekről és emberi lényekről van szó. „Szerintem a legfontosabb ebben az életben az emberi lény, és az ő alapvető jogai. Az első az élet, a szabadság, és mindaz, amit elismer bármelyik civilizált alkotmány" - fogalmazott. Igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy mindenki, aki kéri, megkapja-e a menekültstátust Spanyolországban.

„A menedékjog valami olyan, ami az európai civilizáció génjeiben van" - mondta a komzervatív politikus. Hangoztatta, hogy a politikai üldözöttek, és a háború elől menekülők megérdemlik a figyelmet és támogatást.

Rajoy hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a nemzetközi közösség megállapodjon és világossá tegye céljait Szíriával kapcsolatban, mert jelenleg csak abban egységesek, hogy elutasítják az Iszlám Államot és a terrorizmust, ugyanakkor vannak hatalmak, amelyek támogatnák Basár el-Asszad elnököt, és vannak, amelyek nem.

Spanyolország a közös álláspont kialakítása mellett van - jegyezte meg a dél-európai ország miniszterelnöke

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.