A rendőrségen kínozhatták halálra a Kairóban eltűnt olasz diákot

Első ízben ismerték be egyiptomi biztonsági források, hogy a Kairóban halálra kínzott olasz diák a rendőrség őrizetében volt - írta hétfői számában az as-Surúk című egyiptomi napilap az amerikai The New York Times értesüléseire hivatkozva.
A nyomozásban részt vevő, meg nem nevezett három biztonsági illetékes szerint Giulio Regenit azért vették őrizetbe, mert "szemtelen" volt az őt igazoltató tisztekkel. "Nagyon goromba volt, és adta a keményfiút" - idézi a forrásokat a napilap.

A nyomozók szerint Regeni a mobiltelefonjában talált telefonszámok miatt vált gyanússá. A független munkásszakszervezeteket kutató 28 éves diák telefonjában a cikk szerint a 2013-as hatalomváltás után betiltott, majd az állam ellenségeinek minősített szervezetek, a Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet és az Április 6. nevű aktivistacsoport tagjainak számait őrizte.

"Azt gondoltam, hogy kém. Végül is ki jön Egyiptomba azért, hogy a szakszervezeteket tanulmányozza?" - idézi a lap az egyik biztonsági illetékest.

Giulio Regeni a Cambridge Egyetem doktorandusza volt, szeptember óta élt Kairóban, ahol a rendszerellenes tömeges megmozdulásokban jelentős szerepet játszó érdekképviseleteket kutatta. A Mubarak-rezsimnek véget vető 2011-es forradalom ötödik évfordulóján, január 25-én veszett nyoma a belvárosban.

Alsótestén fedetlen, megkínzott holttestét tíz nappal később találták meg Kairó peremén, egy autópálya mellett. Ügyészségi és egészségügyi források szerint teste elnyomott cigarettacsikkek, erős ütések és éles tárggyal okozott vágások nyomait viselte. Az olasz belügyminisztérium szerint a diákot "embertelen, állati" erőszak érte.

A hétfői cikk szerint Regeninek eltűnése előtt számos, a lakásához közeli boltokra rögzített térfigyelő kamera előtt kellett elhaladnia. A bolttulajdonosok arra hívták fel a figyelmet, hogy a felvételek minden bizonnyal fontos információkat tartalmazhattak a történtekről, ennek ellenére a rendőrség nem volt kíváncsi azok tartalmára.

A rendvédelmi és nemzetbiztonsági szervekért felelő belügyminiszter több ízben elítélte azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a biztonsági erőknek közük lehet Regeni meggyilkolásához. Az as-Surúk szerint Magdi Abdel-Gaffár ezzel kapcsolatban vasárnap úgy vélekedett, hogy a vezetése alatt működő minisztériumról az állam stabilitásának aláásását célzó "torzítások" jelennek meg a sajtóban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.