A PiS nyert, de nem annyira

A vasárnap este befejeződött lengyelországi helyhatósági választások nyertese az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) lett, a kormánykoalíció pártjai azonban összességükben megőrzik eddigi fölényüket - derül ki az IPSOS által a szavazófülkéket elhagyók körében végzett felmérésből.
Ezek szerint a legerősebb lengyel ellenzéki erő, a konzervatív PiS a szavazatok 31,5 százalékát nyerte el, míg a kormányzó Polgári Platform (PO) a voksok 27,3 százalékára, a kisebb koalíciós párt, a Lengyel Parasztpárt (PSL) 17,0 százalékra tett szert. Az eredmények a vajdasági, járási és községi közgyűlések leendő összetételéről adnak előzetes képet.

A felmérés eredményei eltérnek a választásokat megelőző közvélemény-kutatásoktól, melyek azt jósolták, hogy a kormányzó Polgári Platform (PO) megőrzi az utóbbi hetekben visszanyert népszerűségi fölényét. A várakozásoknál lényegesen jobb eredményt a kormánykoalíció másik tagja, a PSL ért el.

A nagyvárosi polgármester-választások (Krakkó, Wroclaw, Poznan, Lódz, Gdansk, Gdynia) felmérési eredményei arra vallanak, hogy a legtöbb esetben második fordulót kell tartani. A jelöltek egyike sem szerezte meg a voksok több mint felét, de a PO listáin induló jelöltek mindenütt nagy fölénnyel végeztek.

Varsóban is második forduló várható, ahol a jelenlegi főpolgármester, Hanna Gronkiewicz-Waltz (48,8 százalék) a második fordulóban minden bizonnyal Jacek Sasinnal (26,0 százalék), a PiS jelöltjével verseng majd a városvezetői tisztségért.

A délelőtt alacsony részvételi arány határozottan nőtt a délután folyamán, végül 46,6 százalék lett. Ez az előző, 2010-es önkormányzati választáshoz hasonló nagyságrend. Az országos választási bizottságnak több mint 400 esetben jeleztek kampánycsendsértést.

A sziléziai Zabrzében, valamint a kelet-lengyelországi Siedliska Drugieben a szavazóhelyiségekben két idősebb szavazó meghalt, a voksolást itt emiatt rövidebb időre felfüggesztették. A választást fontos megmérettetésnek tekintik a tavasszal esedékes elnök-, valamint az őszre tervezett parlamenti választások előtt. A helyhatósági választásokon két és fél ezer polgármesterről, valamint a háromszintű - községi, járási és vajdasági - önkormányzati szervek mintegy 47 ezer tisztségviselőjéről döntettek a szavazók. Az első részleges eredmények hétfőre virradóra várhatók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.