A Pentagon radarokat szállítana Kijevnek

A korábbinál nagyobb hatótávolságú tüzérségi röppálya-felderítő radarok Ukrajnába szállítását javasolta a Fehér Háznak az amerikai védelmi minisztérium; az elnöki hivatal még mérlegeli a döntést az ügyben - közölte csütörtökön amerikai katonai forrásokra hivatkozva a The Wall Street Journal című napilap.
Az amerikai hadsereg AN/TPQ 36-os típusú, illetve 37 Firefinder típusú, 24 és 50 kilométer közötti hatótávolságú tüzérség-bemérő lokátorokkal szerelné fel az ukrán kormányerőket. Az Egyesült Államok korábban 20 könnyű aknavető-elhárító radaregységet szállított le Ukrajnának, és az év folyamán további 10 ilyen berendezés odajuttatását tervezi. Ezen radarok hatótávolsága azonban nem éri el a 10 kilométert.

A lap szerint az amerikai kormány az év folyamán korábban úgy döntött, hogy nem látja el halált okozó fegyverekkel, így tüzérségi vagy hordozható légvédelmi és tankelhárító eszközökkel az ukrán hadsereget. Washington attól tart, hogy ezzel elmélyítené a több mint egy éve tartó konfliktust, és hogy Oroszország provokációnak tekintené a döntést.

Az amerikai haderő és a hírszerzés vezetői ugyanakkor egyre határozottabban pártolják az Ukrajnának történő fegyverszállításokat. Ebben a szellemben nyilatkozott a nyilvánosság előtt Ash Carter védelmi miniszter és John Clapper, a nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) , és hasonló álláspontot képvisel Joe Dunford tengerészgyalogos tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnöki posztjának várományosa és Mark Milley tábornok, a szárazföldi hadsereg kijelölt vezérkari főnöke is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.