A pártból is kilépett, inkább Clintonra szavaz a republikánus főtanácsadó

Jeb Bush volt floridai kormányzó és volt elnökjelölt-aspiráns főtanácsadója, Sally Bradshaw kilépett a Republikánus Pártból, és valószínűleg Hillary Clintonra, a demokraták elnökjelöltjére szavaz majd a novemberi elnökválasztáson.
Sally Bradshaw bejelentette, ha Floridában az ősszel túlságosan is szoros lesz a verseny, ő nem a republikánusokra, hanem a demokraták elnökjelöltjére, Hillary Clintonra szavaz majd.

Bradshaw évtizedek óta Jeb Bush munkatársa, a 2016-os elnökjelöltségért folytatott küzdelemben a volt kormányzó kampányának főtanácsadója volt, s politikai karrierjét még Jeb édesapjának, George H. W. Bush elnöknek az 1988-as kampányában kezdte. A CNN hírtelevíziónak e-mailben adott interjút, s ebben közölte: a Republikánus Párt "válaszúthoz érkezett és egy totálisan nárcisztikus és nőgyűlölő bigott embert jelölt elnöknek". Bush volt főtanácsadója az interjúban leszögezte, hogy olyan idők járnak, amikor az országnak felül kell emelkednie a pártokon. Trump nem lehet elnök - hangsúlyozta Bradshaw.

A volt főtanácsadó szerint a mostani választás próbatétel, és ő nem támogatja ugyan Barack Obama és a demokraták politikáját, de nem tudna a gyermekei szemébe nézni, ha Donald Trumpra szavazna az ősszel. „Hogyan mondjam nekik azt, hogy szeressék a szomszédaikat és a felebarátaikat, ha közben Donald Trumpra szavazok?" - kérdezte Bradshow. Hangsúlyozta, hogy döntése nem hirtelen elhatározásból született, hanem hosszú ideje fontolgatta, mert ki nem állhatja Trump gyűlölködő retorikáját. Szerinte a republikánus elnökjelölt abszolút híján van az elveknek és a konzervatív filozófiának. Sally Bradshow kitért arra is, hogy ugyan még nem döntötte el, vajon Hillary Clintonra, vagy a libertáriusok jelöltjére, Gary Johnsonra szavaz-e majd, de ha szoros lesz a verseny, akkor inkább a demokrata elnökjelöltre adja a voksát. Hozzátette: ha a Republikánus Párt megtisztul majd, akkor ő is készen áll arra, hogy visszatérjen a pártba.

Jeb Bush egy ideig pályázott arra, hogy elnyerje a Republikánus Párt elnökjelöltségét, s bár bátyja, George Bush volt elnök is kampányolt mellette, viszonylag hamar visszavonult a versengéstől. A Bush-család tagjai közül senki sem támogatja Trump elnökjelöltségét. A Clevelandben júliusban rendezett republikánus párti elnökjelölt-állító konvención egyetlen Bush sem jelent meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.