A pápa nem fogadja a dalai lámát

A dalai láma állítása szerint nem hajlandó fogadni őt Ferenc pápa, mert a Kína és a Vatikán kapcsolatát javítani próbáló katolikus egyházfő attól tart, hogy a találkozó "kellemetlenségeket okozna".
A dalai láma erről csütörtökön az ANSA olasz hírügynökségnek beszélt. A tibeti vallási vezető a Nobel-békedíjasok éves szimpóziumára látogatott Rómába, ahol találkozni szeretett volna Ferenc pápával is. Azonban "a Vatikán közölte, hogy ez nem lehetséges, mert kellemetlenségekhez vezethetne" - mondta a dalai láma.

Ferenc pápa korábban sokszor - legutóbb múlt hónapi törökországi látogatásán - hangsúlyozta a más vallásokkal való párbeszéd fontosságát. Egyúttal azonban a kínai vezetéssel is próbálja javítani a Vatikán kapcsolatait, Peking pedig hevesen tiltakozni szokott és gyakran ellenlépéseket is tesz, ha egy nemzetközi méltóság fogadja a dalai lámát - írja a Híradó.

A Vatikán szóvivője a dalai láma szavaira reagálva azt mondta, hogy "Ferenc pápa nyilvánvalóan nagy becsben tartja a dalai lámát, de egyik Nobel-békedíjassal sem fog találkozni" a napokban. Ehelyett videoüzenetben köszönti majd a találkozó részvevőit.

A dalai lámát legutóbb Ferenc pápa elődje, XVI. Benedek pápa fogadta 2006-ban. A tibeti vallási vezető jelenléte korábban egyébként már megnehezítette a Nobel-békedíjasok találkozójának megszervezését is. Az eredeti házigazda, Dél-Afrika ugyanis - szintén Kína haragjától tartva - nem akart vízumot adni a dalai lámának, ezért lemondták az ottani találkozót a Nobel-békedíjasok.

A kínai álláspont szerint a vallási vezető egy szeparatista felforgató, akinek célja "Kína szuverenitásának és területi integritásának az aláásása a vallás leple alatt", jóllehet a dalai láma az utóbbi időben azt hangsúlyozza, hogy a jelenlegi Kína politikai keretein és országhatárain belül szeretne nagyobb önrendelkezést elérni a tibetiek számára, kultúrájuk, vallásuk megőrzését szem előtt tartva.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.