A palesztin támogatások leállításával fenyegetőzött egy amerikai szenátor

Lindsey Graham republikánus szenátor szerint a palesztinok elveszthetik az amerikai éves fejlesztési támogatásokat, ha háborús bűnök miatt pert indítanak Izrael ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon.

Graham és hét kollégája Izraelben, Szaúd-Arábiában és Katarban tett látogatása után hangsúlyozta, hogy a jelenlegi amerikai törvényhozás elvághatja a palesztinoknak nyújtott támogatásokat, ha azok panaszt nyújtanak be Izrael ellen a bíróságon.

A Jeruzsálemben tartott sajtókonferencián a dél-karolinai szenátor rendkívül támadónak nevezte a palesztinok lépését. Keményen fel fogunk lépni, hogy kifejezzük nemtetszésünket – mondta Graham, és hozzátette, ha valóban elindul az eljárás, akkor leállítják a Palesztinának nyújtott támogatásokat.

Barack Obama amerikai elnök demokrata stábja korábban azt mondta, nem hisz a független palesztin államban, ezért az országnak nincs joga fellépni a Nemzetközi Büntetőbíróságon. A demokraták ennek ellenére nem fenyegetőztek a támogatások befagyasztásával – írja a Reuters.

Az amerikai fejlesztési pénzek megvonása komoly nehézségeket okozna a palesztinok lakta Ciszjordániában és a Gázai-övezetben. Az Egyesült Államok ugyanis évente 400 millió dollárral támogatja a területeket. Izrael már befagyasztotta a havi adóbevételek átcsoportosítását Palesztinának.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár megerősítette, hogy Palesztina április elsejétől formális tagja lesz a hágai büntetőbíróságnak. Az ügyészség így foglalkozhat a palesztin javaslattal, melyben azt kérik, vizsgálják ki Izrael bűnösségét az 50 napos háborúban, amely a Hamasz fegyveresei és a izraeli erők között zajlott 2014 júliusában és augusztusában, a Gázai-övezetben. A konfliktusban több mint 2100 palesztin és 67 izraeli katona vesztette életét.

Mahmúd Abbász palesztin elnök azután fordult a hágai bírósághoz, hogy az ENSZ BT leszavazta az indítványt, amely arra irányult, hogy tűzzenek ki egy végleges dátumot az izraeliek kivonulására az 1967-ben elfoglalt területekről.

Graham szenátor sürgette a palesztinokat, hogy értékeljék újra tagságukat a Nemzetközi Büntetőbíróságon, mondván, ő támogatja az államiságot, de egy per indítását provokatív lépésnek tekinti Izraellel szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.