A palesztin állam elismeréséért lobbizik Belgium

Több uniós tagállammal is párbeszédet kezdett Belgium annak érdekében, hogy minél több ország közösen ismerje el a palesztin államot - jelentette pénteken az EUObserver brüsszeli hírportál.
A Híradó szerint a brüsszeli szövetségi törvényhozás várhatóan a jövő héten szavaz majd egy olyan, nem kötelező érvényű javaslatról, amely arra kéri fel a kormányt, hogy a megfelelő időben ismerje el a palesztin államot, de határidőt nem szab.

A belga külügy a lap szerint két folyamat kimenetelére vár, egyrészt, hogy egy francia-jordániai ENSZ BT-javaslat alapján sikerül-e 2016-ig megállapodniuk az izraelieknek és a palesztinoknak, másrészt szeretné megvárni, míg kinevezik az Európai Unió új közel-keleti különmegbízottját.

Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország és Írország is csatlakozhat

Egy belga diplomata úgy nyilatkozott a portálnak, hogy valószínűleg Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország és Írország ismerheti még el a palesztin államot, de nem zárta ki a sorból teljesen Ausztriát, Dániát, Finnországot, Görögországot, Olaszországot, Luxemburgot és Portugáliát sem, miután ezek az országok igennel szavaztak az ENSZ Közgyűlésében 2012-ben, amikor a testület arról döntött, kapjon-e a Palesztin Nemzeti Hatóság "megfigyelő állam" státust a szervezetben.

A belga diplomata szerint miután az államelismerésre csak egyszer van lehetőség, azt jól kell időzíteni, a legkedvezőbb diplomáciai hatás érdekében, s szerencsés volna, ha ezt minél több EU-tagállam együtt tenné meg.

A neve mellőzését kérő diplomata hozzátette, hogy egy ilyen lépés csak akkor lehet sikeres, ha azzal egy időben az Egyesült Államok is erőfeszítést tesz, hogy újraindítsa az izraeli-palesztin béketárgyalásokat. "Mit lehet tenni? Végső soron a valódi békemegállapodást nekik kell megkötniük, nem nekünk" - húzta alá az EUObservernek névtelenül nyilatkozó belga külügyi forrás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.