A német külügyminiszter szerint van még hova fejlődnie a magyar kapcsolatnak

Magyarország továbbra is szoros szövetségben fog dolgozni Németországgal azért, hogy Európa újra erős lehessen - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Berlinben, a német külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után.
A magyar politikus a németországi bemutatkozó látogatásán Frank-Walter Steinmeierrel közösen tartott sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország az utóbbi években elért teljesítményével "már nem problémát okoz az Európai Uniónak", hanem képes hozzájárulni ahhoz, hogy Európa újra meg tudjon erősödni.

Az ukrán válságról szólva hangsúlyozta: Magyarország elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, és büszkék vagyunk arra, hogy egészen a közelmúltig Magyarország szállította a legtöbb gázt Közép-Európából Ukrajnának. Hozzátette, hogy Magyarország mindig lojális lesz a közös európai döntésekhez.

Szijjártó elmondta, megtiszteltetésnek veszi, hogy kinevezése után igen rövid idővel fogadta német kollegája. Kiemelte, hogy Németország Magyarország számára az egyik legfontosabb szövetséges, és a legfontosabb gazdasági, kereskedelmi, befektetési partner.

Magyarország hálás Németországnak, a német tőkének és vállalatoknak azért, hogy nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország sereghajtóból újra az éllovasok közé tartozhasson - tette hozzá.

Magyarországnak különösen fontos, hogy az EU keleti és délkeleti határvidékén stabilitás és béke legyen, és nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy megmaradjon az uniós csatlakozás perspektívája a nyugat-balkáni térség előtt, ezért a magyar kormány a német külügyminiszter „személyes erőfeszítéseit is nagyon-nagyra tartja" - mondta Szijjártó.

Az energiabiztonsággal kapcsolatban hozzátette, hogy kérte német kollegája megértését Közép-Európa érzékeny helyzete iránt, és támogatást kért ahhoz, hogy megvalósulhasson a térségben az észak-déli irányú földgázszállítási infrastruktúra összekapcsolása.

Frank-Walter Steinmeier a tájékoztatón méltatta Magyarország „meghatározó hozzájárulását" a német és az európai egység megteremtéséhez. Kiemelte, a két ország kapcsolatainak erősségét jelzi az is, hogy Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és a berlini Konzerthaus zeneigazgatója tervezte és vezényelte a berlini fal ledöntésének 25. évfordulóján a Konzerthausban tartott központi állami megemlékezés zenei programját.

A német külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Németország nemcsak megőrizni, hanem fejleszteni akarja a Magyarországhoz fűződő politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait az európai értékközösség közös keretében.

Az ukrán válságra utalva hozzátette, hogy az EU „vonzerejének fenntartásához az együttműködésnek szilárd alapokon kell nyugodnia", a demokratikus alapértékeket és a jogállamiságot tekintve pedig az EU-nak "példaképnek" kell lennie. Ezért nem fűződhet kétség ahhoz, hogy valamennyi tagország elkötelezett a jogállami alapelvek és a polgári szabadságjogok iránt - jelentette ki Steinmeier. Szijjártó a magyar-orosz viszony alakulására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy Magyarország „kiegyensúlyozott, egészséges és pragmatikus" együttműködésre törekszik Oroszországgal, ugyanakkor a nemzetközi jog megsértését "természetesen elfogadhatatlannak tartja".

A magyar kormány számára „öröm", hogy az EU egységes álláspontot foglal el a kérdésben, és "mindig is ehhez az állásponthoz fogjuk tartani magunkat" - szögezte le a külgazdasági és külügyminiszter.

Arra a kérdésre, hogy tárgyaltak-e a Déli Áramlat földgázvezeték és a paksi bővítés ügyéről, Frank-Walter Steinmeier kiemelte, hogy az Európai Bizottságnak a földgázvezetékkel kapcsolatban "vannak kérdései a magyar kormányhoz, és ezeket a kérdéseket Magyarországnak meg kell válaszolnia".

Szijjártó Berlinben a német külügyminiszterrel folytatott megbeszélése előtt előadást tartott a Német Külpolitikai Társaságban (DGAP) Magyarország szerepe az Európai Unióban címmel, a rendezvényt megelőzően pedig tárgyalt Philipp Missfelderrel, a parlament alsóháza (Bundestag) konzervatív (CDU/CSU) frakciójának külpolitikai szóvivőjével, valamint a képviselőcsoport több tagjával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.