A német elnök nyílt vitát akar a menekültkérdésről

A vita nem az együttélés zavara, hanem a demokrácia része, a menekültválságról pedig nyílt vitát kell folytatni, mert csak annak révén lehet kidolgozni tartós és többségi támogatottságú megoldásokat - hangsúlyozta pénteken elmondott karácsonyi üzenetében a német államfő.
Joachim Gauck a ZDF országos közszolgálati televízióban sugárzott beszédében kiemelte, hogy az idén nem könnyű karácsonyi hangulatba kerülni, mert a végéhez közeledő év válságoktól, szerencsétlenségektől, terrortól és háborútól terhes világszerte. Hozzátette, hogy karácsony idején különösen mindazokra gondol, akiket keresztény hitük miatt ér üldöztetés. Ugyanakkor a 2015-ös év a németeknek örömet is hozott, boldogan és hálával emlékezhettek meg arról, hogy már 25 éve békében és demokráciában élhetnek újraegyesített hazájukban - hangsúlyozta.

Manapság azonban főleg az a kérdés foglalkoztatja a németeket, hogy miként bánjanak a sok menekülttel, akik „szállást és jövőt" keresneknáluk - mondta a szövetségi elnök. Joachim Gauck köszönetet mondott a menekülteket segítő embereknek, akik szavai szerint a „jószívű és emberséges" Németország arcaivá váltak. A menekültek jelentette kihívás révén „megmutattuk, mi lakozik bennünk jóakaratból és professzionalistásból, de a rögtönzés művészetéből is", és "láthattuk, hogy az egyén és a társadalom is képes arra, hogy állhatatosan újra és újra felfedezze önmagát és fejlődjék". „Így ismer magára az ország a kihívásban, amelyet elfogad, és amellyel - és ebben bizakodó vagyok - meg is birkózik" - mondta a német államfő. Hozzátette, hogy nyílt vitában kell megtalálni a megoldásokat, amelyek megfelelnek erkölcsi normáinknak és nem sodorják veszélybe a társadalmi összetartást, és tekintetbe veszik polgáraink jólétét, de nem hagyják figyelmen kívül a menekülteket.

Gauck hangsúlyozta, hogy a vita nem fajulhat el, a gyűlölködés és az erőszak nem legitim eszköz a vitában, és megvetést és büntetést érdemelnek mindazok, akik gyújtogatnak és védtelen emberekre támadnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.