A NATO elítéli a szakadárok voksolását

Jens Stoltenberg főtitkár nem támogatja a két kelet-ukrajnai szakadár megyében, Donyeckben és Luganszkban vasárnapra tervezett választásokat. Korábban nemtetszését fejezte ki Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára is.
E tervezett választások - olvasható a nyilatkozatban - aláássák a konfliktus megoldása érdekében tett erőfeszítéseket, sértik az ukrán törvényeket, és ellentétesek a minszki megállapodásokkal, amelyeket pedig Oroszország mellett a két, önhatalmúlag kikiáltott köztársaság is aláírt.

A fehérorosz fővárosban tartott szeptember 5-i találkozójukon Kijev és a szakadárok képviselői - az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), valamint Moszkva közvetítésével - elsősorban tűzszünetről és fogolycseréről állapodtak meg, a két héttel később aláírt minszki memorandum a jegyzőkönyv betartásának feltételeit határozza meg.

Az Európai Unió már korábban figyelmeztetett, hogy nem fogja elismerni a szakadárok által tervezett választásokat. Oroszország azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy éppenséggel a választások elismerésének a megtagadása aknázná alá az egész békés rendezést. Stoltenberg szerint az orosz nyilatkozatok arra utalnak, hogy Moszkva továbbra is destabilizálni akarja Ukrajnát.

Az észak-atlanti szövetség - szögezte le az egy hónappal ezelőtt hivatalba lépett norvég főtitkár - teljes mértékben támogatja Ukrajna szuverenitását és területi épségét.

A szakadárok által kiírt választásokat szerdán elítélte Ban Ki Mun ENSZ főtitkár is. A világszervezet első emberének szóvivője szerint a november 2-ra kiírt szavazás megsérti Ukrajna alkotmányát és törvényeit. A főtitkár egyetértett a NATO vezetőjével abban, hogy a választások ellentétesek a minszki megállapodással. Ban Ki Mun szerint törekedni kell a konfliktus békés lezárására.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.