Szijjártó tűzszünetet akar

Szijjártó Péter magyar és Philip Hammond brit külügyminiszter egyaránt azt sürgette pénteken Budapesten, hogy Ukrajnában minden fél maradéktalanul tartsa be a minszki megállapodást.
Szijjártó Péter tárgyalásokat folytatott a csütörtök óta kétnapos budapesti látogatáson tartózkodó Philip Hammonddal, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: beszéltek az EU versenyképességének növeléséről, az energiabiztonságról, a bevándorlók kérdéséről, az ukrán válságról és az Iszlám Állam elleni harcról.

Az ukrán helyzetet illetően mindkét miniszter csak a békés megoldást nevezte elfogadhatónak, és a minszki megállapodás tiszteletben tartására szólítottak fel minden felet.

Szijjártó Péter kijelentette: Magyarország a jövőben is tartja magát minden közös európai döntéshez az ügyben, ahogyan azt eddig is tette.

Philip Hammond arról beszélt, hogy a minszki megállapodást a szeparatisták máris megszegték. Véleménye szerint a nyílt konfliktus szintje ugyan csökkent, de nem tudni, mit tesznek majd szeparatisták, és készen kell állni minden eshetőségre.

A brit diplomata szerint úgy tűnik, Oroszország egyre nagyobb erővel érvényesíti a saját érdekeit. Az uniós szankciók hatékonyak, de Oroszország igyekszik megosztani az országokat - közölte. Hangsúlyozta: az európai országok ugyanakkor mindaddig fenntartják a szankciókat, amíg a felek nem tesznek eleget minszki kötelezettségeiknek.

Megjegyezte: nem lehet hagyni, hogy az ukrán harci egységek szétessenek, de egyelőre nem szállítanak fegyvereket Ukrajnának.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország és Nagy-Britannia is sokat tett az európai versenyképesség javításáért, mindkét ország jelentős gazdasági növekedést és jó foglalkoztatási értékeket ért el. Magyarország szerint az EU hosszú távú versenyképessége biztosításához fontos, hogy nyitott legyen a stratégiai együttműködésre az Európán kívüli országokkal és térségekkel is.

Arra is kitért, hogy ha az Egyesült Államokkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodásról folytatott tárgyalásokon olyan eredményt érnek el, amely kedvező Magyarországnak, a kormány javasolni fogja az egyezmény ratifikációját az Országgyűlésnek.

Philip Hammond úgy látja, a szabadkereskedelmi megállapodás nagyon jó lehetőség az EU jövője szempontjából. Az unió versenyképességét illetően pedig kijelentette: Európa nem szigetelődhet el a világgazdaságban, kezelnie kell a feltörekvő gazdaságok jelentette kihívást, növelnie kell a gazdasága hatékonyságát, egyúttal meg kell őriznie az európai polgárok életszínvonalát.

A magyar külügyminiszter szólt az Iszlám Állam elleni küzdelemről is. Megerősítette, hogy véget kell vetni az öldöklésnek, a keresztények és más közösségek üldözésének, ezért a magyar kormány arra kérte a parlamenti pártokat, fontolják meg, hogy Magyarország növelje a hozzájárulását az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció erőfeszítéseihez.

Philip Hammond is hangsúlyozta az iszlamista szélsőségesek és az Iszlám Állam elleni harc jelentőségét, és reményét fejezte ki, hogy Magyarország katonai támogatást nyújt a szervezet törekvéseinek megállításához.

A brit külügyminiszter kitért arra is, hogy elkötelezettek a mellett, hogy nyílt kormányzati együttműködést és partnerséget tartsanak fenn Magyarországgal, és arról is tárgyaltak, hogyan javíthatnák tovább a bizalmat az üzleti környezetet illetően.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.