A megtámadott Vucic továbbra is kezet nyújt a bosnyákoknak

Szervezett támadás történt szombaton Srebrenicában, amikor a tömeg kifütyülte és sértegette, majd műanyagüvegekkel, cipőkkel, kövekkel és más tárgyakkal dobálta meg a szerb delegációt – értékelte Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök a belgrádi kormány délutáni, rendkívüli ülését követően. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy folytatni kívánja a megbékélés politikáját.
A kormányfő elmondta, először egy szerbiai labdarúgócsapat szurkolói kezdtek kiabálni a Potocari emlékhelyen a srebrenicai mészárlás huszadik évfordulója alkalmából szervezett megemlékezés végén, majd egy másik csoport kezdett cipőket, köveket és vizes palackokat dobálni a kormányfő felé. Több oldalról támadtak meg – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy az első dobások után meg akarta kérdezni a támadókat, hogy miért tették, „hiszen ő békét akar és kinyújtotta feléjük a kezét".

Magyarázata szerint jól szervezett támadás történt, de azt nem az áldozatok hozzátartozói szervezték. Sajnálatát fejezte ki, hogy – mint mondta – egyesek nem vették tudomásul őszinte szándékát a békés kapcsolatok kiépítésére a bosnyákok és a szerbek között.

Leszögezte ugyanakkor, hogy keze továbbra is ki van nyújtva a bosnyákok felé, és mindig készen áll a problémák megoldására, továbbra is a megbékélés politikáját fogja hirdetni. Kijelentette, hogy tisztában van azzal: a bosnyák nép nagy része nem ért egyet a támadással.

Elég volt a halottakból, elég volt a gyűlölködésből – fogalmazott Aleksandar Vucic, majd hozzátette, hogy a szerbeknek és a bosnyákoknak együtt kell élniük egymással.

Sérüléseivel kapcsolatban elmondta, hogy egy kő az alsó ajkát találta el, és a támadás közben eltört a szemüvege, valamint a delegációi gépjárművei is megsérültek.

Az egykori ultranacionalista politikus részvétele a srebrenicai megemlékezésen a szerb kormányfő szándéka szerint a szerb-bosnyák megbékéléshez járult volna hozzá, a támadást követően viszont úgy tűnik, inkább újabb ellentéteket szülhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.