A meggyilkolt ír anyja Tóásó bolíviai tárgyalásán

Hétfőn újraindult Santa Cruzban az úgynevezett terrorizmusper tárgyalása. Sergio Céspedes ügyész nem emelt kifogást, hogy a teremben jelen legyen a 2009. április 16-án hajnalban a Las Americas szállodában Rózsa Flores Eduardóval és Magyarosi Árpáddal együtt – a hivatalos verzió szerint – „tűzharcban" lelőtt ír Michael Dwyer édesanyja, illetve Írország Buenos Aires-i követségének konzulja, valamint néhány ír újságíró is.

Caroline Dwyer vasárnap érkezett Bolíviába, s hétfőn délelőtt ellátogatott a Santa Cruz-i Las Americas szállodába – jelentette az El Deber napilap. A tárgyalóteremben elbeszélgetett az akkori rendőrségi kommandós akció túlélőjével, Tóásó Előddel. Tóásó elmondta, hogy miképpen is történt a kivégzés immár több mint öt éve a szállodában, sőt megerősítette, hogy szerinte Dwyert még életben vitték ki a kommandósok a repülőtérre, ott végezhettek vele.

A tárgyalóteremben Dwyer édesanyja beszélgetni kezdett a bolíviai belügyminisztérium volt főtanácsadójával, Boris Villegasszal is, akit egyébként megvádoltak néhány meggyanúsított megzsarolásával. Sixto Fernandez bíró azonban megtiltotta, hogy Villegas nyilatkozzon az jelen lévő ír újságíróknak.

Az El Deber riporterének később elmondta, hogy bocsánatot kért a történtekért Dwyer anyjától, mert valójában kivégzésről volt szó. Azért is sajnálkozott, hogy a kormány által kitervelt ügyben ő maga is szerepet vállalt. Villegas valójában ugyanazt állítja, mint amit Marcelo Soza, aki a terrorizmusper nyomozását vezette, s főügyésze volt 2009 áprilisától ez év elejéig, amikor (Villegashoz hasonlóan) őt is megvádolták, hogy pénzszerzési céllal zsarolta meg a gyanúsítottat.

Soza idén márciusban Brazíliába szökött, ahol a napokban további egy évre ideiglenes menekült státusz kapott. A per volt főügyésze a bolíviai Canal A televíziónak adott hosszú nyilatkozatában – mint erről a múlt héten beszámoltunk – „mészárlásnak, kivégzésnek" nevezte a Las Americas szállodában történteket. Mentegette magát, hogy ő nem volt jelen, csak utólag értesítették az akcióról. Ő mindvégig a belügyesek utasításait hajtotta végre, így az állítólagos bizonyítékokat is csak utóbb kapta meg a rendőrségtől, amiből ráadásul több el is tűnt.

Az egész pernek a szálai Álvaro Garcia Linera alelnök testvérének a kezében futottak össze, mint Soza állította, a cél az volt, hogy az autonómiáról népszavazást szervező Santa Cruz-i potentátokra le lehessen csapni. Végül a szállodai akció két túlélőjén, Tóásón és a bolíviai-horvát Mario Tadicon kívül 37 személyt vádoltak meg, akiknek egy része külföldre menekült.

Caroline Dwyer – mint az El Dia napilap írta keddi számában – azért érkezett Bolíviába, hogy meghallgassa az igazságügyi hatóságok és parlamenti képviselők véleményét fia halálának körülményeiről. Abban bízik, hogy a találkozók további információkkal támasztják alá kérését, hogy nemzetközi fórum tárgyalja meg az ügyet, így szóba jöhet az Amerikai Államok Szervezetének emberi jogi bizottsága. Tóásó Előd testvére, Edit is ilyen nemzetközi vizsgálatot szorgalmaz, minthogy Bolíviában hiányoznak a biztonsági garanciák. Arról nem is beszélve, hogy a bolíviai törvények szerint a gyanúsítottakat három év elteltével szabadlábra kellett volna helyezni, ha addig nem születik ítélet.

Evo Morales elnök kormányzata által „külföldi zsoldosoknak" titulált Rózsa-Flores vezette csoport tagjai 2008 őszétől érkeztek, a vád szerint a Santa Cruz-i szeparatisták meghívására, miután éles feszültség alakult ki az autonómiát népszavazáson kimondó tartomány és a La Paz-i központi hatalom között. Evo Morales akkor egy ügyes húzással országos népszavazást rendezett, amely eredményeként 2009 januárjában az új alkotmány elfogadta az autonómiákat, igaz korlátozottabb jogkörrel, egyúttal hasonló autonómiajogokat adott az indián közösségeknek is. A Las Americas szállodában történtek, majd az elhúzódó per ettől kezdve a Santa Cruz-i vezetők „megbüntetésére" szolgált, hiszen a vád szerint Rózsáék politikai vezetők, így Evo Morales meggyilkolására készültek.

Az úgynevezett terrorizmus ügyét azért is napirenden tartja a kormányzat, mert október 12-én általános választásokat rendeznek Bolíviában, amelyen újra indul az elnöki tisztért Evo Morales.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.