A macedón hatóságok engedtek a háborgó migránsoknak

Összeütközésekre került sor migránsok és macedón rendőrök között a görög-macedón határ melletti Idomeniben hétfő reggel, amikor a hatóságok csak lassan, kis csoportokban akarták átengedni a Közel-Keletről érkezőket - számolt be a térség sajtója.
Az értesülések szerint mintegy kétezer migráns gyűlt össze a határ menti kisvárosban. Minél hamarabb át akartak jutni Macedóniába, ám a hatóságok csak kisebb csoportokat engedtek át félórás időközönként. A feszültségek csak akkor enyhültek, amikor a rendőrök engedtek a nyomásnak, és nagyobb csoportok is átkelhettek. Becslések szerint a délelőtt folyamán körülbelül ezren jutottak itt át Macedóniába.

A görög hatóságok közleménye szerint vasárnap reggel és hétfő reggel között, azaz 24 óra alatt körülbelül ötezer migráns lépte át a görög-macedón határt.

Jánisz Muzalasz görög migrációügyi miniszter az athéni állami televízióban (ERT1) kijelentette, hogy a következő öt napban mintegy 15-18 ezer migránst szállítanak át a hatóságok Leszbosz szigetéről a szárazföldre, ők várhatóan néhány napon belül már a szerb határt is átlépik, és megindulnak az Európai Unió országai felé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.