Lengyelország nemmel szavaz az azonos nemű párokra

Lengyelország megvétózná az Európai Bizottság (EB) két rendelettervezetét, melyek az eltérő állampolgárságú, de azonos nemű párok vagyoni viszonyait rendeznék, túllépve egyúttal a házasság hagyományos értelmezésén - értesült az RMF FM lengyel kereskedelmi rádió.

A keddi lengyel média széleskörűen idézte az RMF FM-et, amely egy luxemburgi diplomatára hivatkozva közölte: a szavazást az Európai Unió Tanácsában a soros elnökséget betöltő Luxemburg fogja kezdeményezni az uniós igazságügyi miniszterek csütörtöki brüsszeli tanácskozásán. A rádió úgy tudja, Lengyelország már előzetesen arról értesítette az uniós szerveket, hogy a két rendeletre nemmel fog szavazni.

A első rendelet tervezetét az Európai Bizottság már 2011-ben előterjesztette, a dokumentum a nemzetközi élettársi kapcsolatokban élők vagyoni viszonyait, ezen belül az öröklést, illetve a vagyonmegosztást rendező jogszabályokat harmonizálná az Európai Unión belül. A rendelet egyaránt vonatkozna a hetero- és homoszexuális párkapcsolatokra.

A második szóban forgó szabályozás az állampolgársági tekintetben vegyes házasságban élők vagyoni viszonyait rendezné, és a házastársi kapcsolat fogalmába a melegek házasságát is beleértené.

Lengyelország (az akkor még az idei parlamenti választások nyomán ellenzékbe került jobbközép liberális Polgári Platform (PO) vezette kormány) már a rendeletek korábbi szövegváltozatait is ellenezte.

A PO, valamint a jelenleg kormányzó nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) politikusai azzal érvelnek, hogy a lengyel jogrend nem teszi lehetővé az azonos neműek élettársi kapcsolatainak intézményesítését.

A lengyel alsóháznak az uniós ügyekért felelős bizottsága múlt héten egyhangúan megszavazta a rendeletek megvétózását.

Az RMF FM szerint a lengyel kormány attól tart, a rendeletek utat nyitnának ahhoz, hogy Lengyelországban is jogilag elismerjék az azonos neműek élettársi, illetve házastársi viszonyát.

A rádiónak nyilatkozó uniós diplomata úgy értékelte: a lengyel álláspont "ideologikus, ezért lehetetlen Lengyelországgal tárgyalni".

A rendeletek a családjogra vonatkoznak, ebben a témakörben az érvényes uniós szerződés egyhangú döntéshozatalt irányoz elő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.