A szélsőségeseknek könyörög a lefejezésre váró túsz felesége

Minden jel szerint a brit Alan Henning lehet az Iszlám Állam (IS) következő lefejezésre váró foglya, ám felesége a tragédiát megelőzendő levélben fordult a szunnita szélsőségesekhez, arra kérve őket, hogy „nézzenek a szívükbe" és engedjék szabadon férjét. Az IS eddig két amerikai és egy brit túszt fejezett le.

„Alan békés, önzetlen ember, aki azért hagyta ott családját és taxisofőri állását Nagy-Britanniában, hogy muzulmán kollégáival és barátaival egy konvojt vezessen Szíriába, hogy segítsen a legrászorultabbakon" – olvasható abban a levélben, amelyet a 44 éves Alan Henning felesége írt, és a brit külügyminisztérium hozott nyilvánosságra. A BBC szerint Barbara Henning  azért fordult a külügyhöz, mert már többször próbált kapcsolatba lépni az IS-sel, de üzenetei megválaszolatlanul maradtak.

A salfordi férfit tavaly decemberben ejtették foglyul, miközben egy segélyszállítmányt fuvarozott Szíriába. A szerencsétlenül járt  taxisofőrt pont aznap fogták el, amikor az ország területére lépett. Egy korábbi, törökországi megállót megörökítő videóban Henning azt mondta, az áldozat, amit ők hoznak, semmi ahhoz képest, amin a polgárháború áldozatai nap mint nap keresztül mennek.

Élete akkor került közvetlenül veszélybe, amikor az IS múlt héten, az eddigi koreográfiának megfelelően egy interneten közzé tett videón mutatta be egy másik brit túsz, David Haines lefejezését, a végén pedig megnevezte a következő áldozatot, Alan Henninget. Felesége ezt követően próbált meg levélben a kegyetlenségükről elhíresült dzsihádisták „lelkére beszélni".

„Amikor foglyul ejtették, épp egy étellel és vízzel teli mentőkocsit vezetett, hogy olyanoknak adják, akik rá vannak szorulva. Csupán ennyi volt a szándéka, nem több, és nem kevesebb. Egy könyörületes cselekedet volt. Nem tudom, hogy miként szolgálhatná bármilyen állam érdekeit egy olyan ember halála, mint Alan" – folytatódik a levél, amelynek végén a kétségbeesett Barbara Henning arra kéri az Irak és Szíria területén kalifátust kikiáltó szervezet vezetőit, hogy lépjenek vele kapcsolatba, mielőtt túl késő lenne. „Könyörgöm az Iszlám Állam embereinek, hogy nézzenek a szívükbe és engedjék szabadon a férjemet, Alan Henninget."

Barbara Henning üzenete nagyon hasonlít egy korábban kivégzett amerikai túsz, Steven Sotloff édesanyjának kétségbeesett videóüzenetére, amelyben Shirliey Sotloff kamerák előtt szólt az IS kalifájához. Bár a sajtónak nyilatkozó túsztárgyalók szerint az ehhez hasonló üzenetek általában jól sülnek el – legalább is nem rontják a túszok túlélési esélyeit –, Steven Sotloffon ez sem segített.

Az IS eddig három külföldi túszt – James Foley és Steven Sotloff amerikai újságírókat, valamint David Haines brit segélymunkást – végzett ki ugyanazzal a módszerrel. A narancssárga kezeslábasba öltöztetett férfiakat letérdepeltették a sivatagi homokba, elmondattak velük egy előre megírt szöveget, mely szerint az amerikai vagy brit kormány IS elleni agressziója miatt kell életüket áldozniuk, majd a brit akcentussal beszélő hóhér, Dzsihádi John lefejezte őket.

Henning esélyei az eddigi tapasztalatok alapján nem a legjobbak, ám most először brit muzulmán vezetők is nyíltan elítélték az IS kegyetlenkedéseit, és ők is követelték, hogy engedjék szabadon honfitársukat. A Youtube-ra feltöltött videón két befolyásos brit imám üzent a szunnita szélsőségeseknek, hogy a túsz kivégzése tilos és megbocsájthatatlan lenne a saría szerint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.