A Krím az új NDK

Oroszország a német újraegyesítés példájára hivatkozva igyekszik igazolni a Krím tavaly márciusi elcsatolását.

Szergej Nariskin, a parlamenti alsóház, az állami duma elnöke már meg is bízta a törvényhozás külügyi bizottságát, hogy vizsgálja meg egy ilyen nyilatkozat elfogadásának lehetőségét.

Az ötlet a TASZSZ hírügynökség jelentése szerint egy kommunista honatyától, Nyikolaj Ivanovtól származik, aki javasolta Nariskinnek: ítéljék el, hogy 1989-ben az Német Szövetségi Köztársaság „annektálta" a Német Demokratikus Köztársaságot. „Már csak azért is, mert – a Krímtől eltérően – az NDK-ban nem tartottak össznépi referendumot" – tette hozzá a képviselő.

Az NDK példáját Nariskin egyébként a napokban az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének ülésén már szóba hozta, igaz, más hangsúllyal. Mint a Newsru.com orosz internetes portál emlékeztet rá, azt fejtegette, hogy a Krím Oroszországhoz csatolását nem lehet annexiónak minősíteni, vagy ha ezt a logikát követjük, akkor az NDK-t is bekebelezte az NSZK. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy „Oroszország kategorikusan ellenzi ezt a logikát mind az NDK, mind a Krím Köztársaság esetében". „Mi mindig ellenezzük a kettős mércét" – jelentette ki.

Moszkva tavaly márciusban, miután a Majdan néven ismertté vált kijevi kormányellenes tüntetések elűzték Viktor Janukovics ukrán államfőt, bekebelezte az orosz fekete-tengeri flotta bázisának is otthont adó Krím félszigetet, amely 1954-ig – a Szovjetunión belül – Oroszország része volt. A lépést egy sebtében, kétséges körülmények között megrendezett népszavazás előzte meg – azon a hivatalos eredmények szerint a résztvevők több mint 96 százaléka Oroszország mellett voksolt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.