A Kreml elfelejtett szólni az EU-nak a Déli áramlatról

A Déli áramlat földgázvezeték Fekete-tenger alatti részének megépítésére és üzemeltetésére szervezett nemzetközi konzorcium európai uniós tagjait meglepte a projekt leállítása, mert Moszkva nem jelezte előre a szándékát – írta szerdán a Handelsblatt. A német üzleti lap arról is beszámolt, hogy a Statoil norvég energetikai társaság hajlandó az eddiginek több mint a duplájára emelni a Németországba exportált földgáz mennyiségét, hogy pótolja az Oroszországgal kialakult feszültség miatt esetlegesen keletkező hiányt.
Az amszterdami székhelyű South Stream Transport B.V. konzorcium német tagja, a Wintershall csupán egy szűkszavú közleményben reagált a projekt leállításáról szóló orosz döntésre, kiemelve, hogy a helyzetet majd "megbeszéljük orosz és európai partnereinkkel" - idézte a Handelsblatt.

Informálisan, név nélkül nyilatkozva viszont kevésbé diplomatikusan nyilatkoznak a projektben részt vevő társaságok képviselői - tették hozzá a beszámolóban, amely szerint üzleti körökben azt mondják, hogy az orosz fél döntése hideg zuhanyként ért mindenkit, mert semmi jel nem utalt arra, hogy Moszkva le akarja állítani a projektet. A konzorcium tagjai számára sok pénzről van szó, a Wintershall - a BASF német vegyipari óriáscég leányvállalata - például már 100 millió eurót fordított az elakadt beruházásra - emelte ki a Handelsblatt.

A 2011-ben alapított konzorcium 50 százaléka az orosz Gazpromé, az olasz Eni tulajdonrésze 20 százalékos, a francia EDF és a Wintershall 15-15 százalékkal rendelkezik a cégben.

A Handelsblatt egy másik beszámolója szerint a 67 százalékban a norvég állam tulajdonában álló Statoil az eddiginél lényegesen nagyobb szerepet kíván vállalni a németországi földgázellátásban. A társaság exporttal foglalkozó részlegének vezetője, Rune Bjornson a lapnak azt mondta, hogy a hosszú távra szóló szállítási szerződésekben szereplő mennyiséget nagyjából évi 20 milliárd köbméterrel emelhetik. Ez azt jelenti, hogy az eddiginek több mint a duplájára, évi 35 milliárd köbméterre növekedhet a Norvégiából Németországba exportált földgáz mennyisége.

Tavaly a norvég földgáz részaránya 20 százalékos volt a német fogyasztásban. Az első helyen Oroszország állt 38 százalékkal, a második Hollandia volt 26 százalékkal, Norvégia a harmadik helyen állt. A fogyasztás 10 százalékát a belföldi kitermelés révén fedezték, 6 százalék Dániából, Nagy-Britanniából és más országokból származott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.