A Közel-Kelet az újságírók veszte

Már harmadik éve Szíria a világ legveszélyesebb országa az újságírók számára. Egy jelentés szerint 2014-ben több külföldi újságírót öltek meg a közel-keleti országban, mint az eddigi években.

2014-ben is rengeteg újságíró vesztette életét munkája során világszerte, egyre több nemzetközi tudósító vált célponttá – derül ki a Bizottság az Újságírók Védelmében (CPJ) éves jelentéséből. A legtöbben külföldi tudósítók, akik határokat átszelve kerülnek veszélyes helyzetekbe a Közel-Keleten, Ukrajnában és Afganisztánban. Az idei évben meggyilkolt újságírók egyharmada volt valamelyik nemzetközi hírügynökség tagja, a CPJ szerint ez a szám az előző években dokumentált adatok kétszerese.

A jelentés szerint összesen 60 újságírót öltek meg világszerte, munkájukkal összefüggésben. Ez alacsonyabb a 2013-as adatnál, amely 70 fő haláláról számolt be. A vizsgálatok szerint 18 embert munkavégzés közben gyilkoltak meg.

A nemzetközi munka veszélyeire akkor irányult újra rá a figyelem, mikor idén áprilisban egy afgán rendőr agyonlőtte az Associated Press (AP) hírügynökség német fotósát, Anja Niedringhaust. Augusztusban az Iszlám Állam (IS) kivégezte James Foley szabadúszó újságírót. A férfi lefejezéséről felvételt is közöltek a világhálón. Két héttel Foley halála után egy újabb újságírót, Steven Sotloffot végezték ki a dzsihádisták. Mindkét eset Szíriában történt.

Annak ellenére, hogy növekedik a kockázat a nyugati újságírók számára a konfliktus sújtotta régiókban, a helyi újságírók még mindig nagyobb veszélynek vannak kitéve munkájuk során. A CPJ szerint például 20 helyi újságíró tűnt el Szíriában, vélhetően az IS tartja őket fogva.

Összességében a szíriai konfliktus következtében vesztette életét a legtöbb (17) médiamunkás, ezzel 79-re növelve az elhunyt újságírók számát a konfliktus 2011-es kirobbanása óta. Szíria ezekkel a számokkal átvette a vezetést a Fülöp-szigetektől. Irakban öt újságírót öltek meg ebben az évben, akik közül hárman az iraki kormányerők és az IS fegyveresei közti összecsapásokban vesztették életüket. Legkevesebb 4 újságíró és 3 médiamunkatárs vesztetté életét az izraeli-palesztin konfliktusban idén júliusban és augusztusban.

Ukrajnában 2001 óta először fordult elő, hogy újságírók vesztették életüket. Az ukrajnai konfliktusnak 7 újságíró áldozata volt, egyikük nemzetközi tudósító. A CPJ jelentése szerint gyakoribb volt a sajtószabadság megsértése 2014-ben: Ukrajnában adásokat blokkoltak, újságírókat támadtak meg, illetve raboltak el nagy számban.

Az eddig felsorolt országokon kívül három újságírót öltek meg Pakisztánban és Paraguayban, ketten pedig az ebola sújtotta Guineában vesztették életüket. Törökországban évek óta először öltek meg újságírót: fegyveresek egy kurdpárti szerkesztővel végeztek októberben.

A CPJ jelentése jól mutatja, hogy tartósan veszélyben vannak a külföldi újságírók az utóbbi évtizedekben. Az elmúlt három év volt a legtöbb halálos eset. Az elhunyt újságírók fele a Közel-Keleten vesztette életét, 38 százalékuk harcok közben. A tudósítók több mint 40 százaléka volt gyilkosság célpontja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.