„A kormányzó elit Európa-ellenes tettei Oroszország érdekeit szolgálják”

Szokatlan koalíciók keletkeznek manapság Lengyelországban. Volt állam- és kormányfők, miniszterek közös levélben figyelmeztettek a jelenlegi kurzus veszélyeire. Az egykori baloldali és antikommunista politikusok közös fellépését egy bírálója szerint maga Jaroslaw Kaczynski, a jobboldal vezére hozta össze a jogállamiság elleni lépéseivel.
Az elkövetkező hónapok sorsdön­tőek a lengyel jogállamiság és demokrácia szempontjából – állítja három korábbi lengyel államfő, több külügyminiszter, illetve az illegális Szolidaritás több ismert vezetője. Leszögezik, sok problémát különbözőképpen látnak, de abban egyetértenek, hogy „bármilyen ésszerű változás alapja Lengyelországban csak a demokrácia megőrzése lehet”. A dokumentumot többek közt aláírták a volt elnökök: Lech Walesa, Aleksander Kwasniewski és Bronislaw Komorowski, továbbá Wlodzimierz Cimoszewicz egykori miniszterelnök, külügyminiszter, Radek Sikorski és Andrzej Olechowski exkülügyminiszter.
Jaroslaw Kaczynskit bíráló plakát egy márciusi tüntetésen
Kacper Pempel / Reuters

A komoly vihart keltő felhívás hétfőn jelent meg az ország vezető liberális lapjában, a Gazeta Wybor­czában. A Szolidaritás szakszervezet egykori wroclawi vezetője, Wladyslaw Frasyniuk szerint a levél valódi szerzője Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság párt (PiS) vezére, mivel ő osztja meg a társadalmat. Az aláírók nem vonják kétségbe a PiS választási győzelmét. A győztesek azonban szerintük nem kaptak felhatalmazást az alkotmány figyelmen kívül hagyására, az állampolgári szabadságok korlátozására. „Csupán azt mondjuk a miniszterelnök asszonynak, hogy a törvénysértés – bűncselekmény” – szól az üzenet.

Beata Szydlo kormányfő azzal riposztozott, hogy nem az aláírók, hanem a választással hatalomra jutottak „a demokrácia”. Stanislaw Kar­czewski, a szenátus elnöke sommásan kalandoroknak nevezte őket, míg Piotr Glinski helyettes kormányfő, kulturális miniszter szerint a dokumentum „csupán az aláíró urak véleménye”.

A bal- és jobboldali politikusok ritka összefogása joggal keltett nemzetközi visszhangot, megerősítve az aggodalmat, hogy a lengyel politika rossz irányba halad. A veterán politikusok ismételten emlékeztetnek rá, hogy a regnáló hatalom egyszerre mélyíti a társadalmi ellentéteket, például a teljes abortusztilalom tervezett bevezetésével, s rontja az ország kapcsolatát szövetségeseivel az EU-ban. A volt államfők attól tartanak, hogy az EU-val való konfrontáció végső soron a lengyel tagsági jogok korlátozásához vezethet. „A kormányzó elit Európa-ellenes, idegengyűlölő nyilatkozatai és tettei aláássák az unió egységét, s így az impe­ria­lista Oroszország érdekeit szolgálják. Az unió és a NATO értékes és hiteles tagállamából »különleges figyelemre szoruló« országgá lettünk” – szól levél. Az aláírók veszélyben látják az ország biztonságát és gazdasági fejlődését is: „Lengyelország tekintélyuralmi rendszer felé halad, és elszigeteltségbe süllyedhet.”

A felhívás szoros összefüggést lát a jobboldali nacionalista kormányzó párt bel- és külpolitikája, a jogállami intézmények lebontása, a társadalmi ellentétek szítása és a külpolitikai elszigetelődés között. Az is világos számukra, hogy a tekintélyuralmi fordulatot jelenleg elsősorban az európai intézmények szolidaritása lassítja Lengyelországban. A vita a lengyel helyzetről – állítják – nem beavatkozás a belügyekbe, hanem jogos aggodalom az állam állapota és a polgárok jogai iránt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.