A kormánypárt védi a volt titkosrendőrök nyugdíjait

A szlovák miniszterelnök, Robert Fico vezette Smer-SD nem támogatta azt az ellenzéki javaslatot, amely alapján januártól 50 százalékos adóval sújtanák a kommunista titkosrendőrség (StB) volt alkalmazottjainak nyugdíját.
Egyúttal pedig egyszeri, ezer eurós kárpótlást fizetnének azoknak, akiket a letűnt rezsim meghurcolt, börtönbe zárt. Ha nem élnek, akkor az özvegyeiket illetné meg ez a juttatás.

Erika Jurinová az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OlaNo) parlamenti képviselője, a tervezet társszerzője azzal érvelt, hogy a kommunista rezsin busásan megfizetette azokat, akik üldözték, nem ritkán kínozták a másként gondolkodókat és más ellenállókat. Ezért máig kiemelt nyugdíjat markolhatnak fel.Áldozataik viszont legtöbbször csak rosszul fizetett munkát kaptak, igy most az öreg kori járandóságukból csak tengődnek. -- Súlyos társadalmi igazságtalanságot orvosolhatunk a bársonyos forradalom negyed százada után -- érvelt a képviselő asszony. Rámutatott arra is, hogy Lengyelországban már hatályos hasonló jogszabály. A Smer-SD képviselőinek nagy többsége tartózkodott a szavazáskor, ezért az indítvány még második olvasatba se került.

A kormánypártiak szerint az ilyen törvénymódosító kezdeményezés alapos előkészítést és társadalmi vitát igényel. Mire a beterjesztők felhívták a figyelmüket arra, hogy a tervezetet egy éve adták át a Smer-SD parlamenti frakciójának, amely idáig az asztalfiókba rejtette a dokumentumot. Ezért a mai indítványukkal színvallásra kényszerítették őket, amely nem éppen hízelgő számukra – hangsúlyozták a tervezet beterjesztői. Érsek Árpád, a Híd párt képviselője lapunknak nyilatkozva elmondta: frakciójuk valamennyi tagja támogatta az indítványt, habár az OlaNo vezetői nem is konzultáltak velük.

– Ezt a kérdést napirenden tartjuk, s alaposabb közös ellenzéki előkészítést követően rákényszeríthetjük a kényelmes többséggel rendelkező kormánypártiakat halogató álláspontjuk megváltoztatására – közölte.

Szlovákiában jelenleg az átlagos nyugdíj 399,50 euró. Számos volt ellenálló ennél kevesebből kénytelen megélni. Az StB egykori tartótisztjeinek és más alkalmazottjainak havi járandósága 800 euró körüli.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.